A gigabüntetés után újabb bírságot kapott a Wolt

A nemrégiben feltárt fogyasztóvédelmi jogsértések után az illetékes kormányhivatal ellenőrzése a munkavédelem terén is súlyos hiányosságokat talált a Wolt Services Magyarország Kft. több telephelyén. A vizsgálat eredményeként a hatóság több mint 60 millió forint bírságot szabott ki a cégre, és azonnali intézkedésekre kötelezte – jelentette be az MTI-nek kedden megküldött közleményben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Világrendek átalakulása
Befektetési stratégiák a globális változások viharában

Klasszis Befektetői Klub Bendarzsevszkij Anton nyitóelőadásával
és más neves szakértőkkel!

2025. szeptember 30. 16:30

Jelentkezzen most!

A közelmúltban a Nemzetgazdasági Minisztérium irányítása alatt működő Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság szakmai felügyeletével lefolytatott fogyasztóvédelmi eljárás során több súlyos jogsértés került megállapításra a Wolt cégcsoporthoz tartozó vállalkozások működésében. Az eljárások eredményeként összesen 200 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az illetékes kormányhivatal – emlékeztetett az NGM.

Súlyos munkavédelmi mulasztásokat tártak fel
Súlyos munkavédelmi mulasztásokat tártak fel
Fotó: Depositphotos

Budapest Főváros Kormányhivatalának hatósági ellenőrzése a munkavédelem terén is súlyos hiányosságokat talált a Wolt Services Magyarország Kft. több telephelyén. A feltárt mulasztások nem egyszerű szabálytalanságok: a dolgozók egészségét és testi épségét közvetlenül veszélyeztető, súlyos kockázatokat jelentettek. Az ellenőrök többek között a védőeszközök hiányát, a szakszerűtlenül rögzített anyagtároló polcrendszereket, a szigetelés nélküli villamosvezetékeket és a szabálytalan, veszélyes anyagtárolást is jegyzőkönyvezték. A vizsgálat eredményeként a hatóság több mint 60 millió forint bírságot szabott ki a cégre, és azonnali intézkedések végrehajtására kötelezte.

A kormányhivatal felszólította a Woltot, hogy haladéktalanul szüntesse meg valamennyi telephelyén ezeket a szabálytalanságokat, és biztosítsa a munkavállalók biztonságos és egészséges munkakörnyezethez fűződő alapvető jogát. Ez magában foglalja az elsősegélynyújtás személyi feltételeinek biztosítását is, amely szintén nem felelt meg teljeskörűen a jogszabályi előírásoknak.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo