3-5 százalékos lehet a reklámadó

A kormány 3-5 százalékos reklámadót mérlegelhet, és arra törekszik, hogy a kisebb médiacégeket megvédje - ez körvonalazódott az Országgyűlés gazdasági bizottságának keddi ülésén Lázár János és Rogán Antal szavaiból.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Kép: PP

A reklámadó módosításáról szóló konkrét javaslat még nem készült el, de Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az ülésen elmondta, hogy márciusban teheti meg előterjesztését a kormány. A miniszter egyben emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság (EB) két főigazgatósága - adó- és versenyjogi - is eljárást folytat Magyarországgal szemben a reklámadó miatt, ezért van szükség a módosításra. Lázár János ugyanakkor kiemelte: az EB a reklámadó létezését elfogadta, elsősorban módszertani, technikai kifogásai voltak azzal kapcsolatban.

Míg a médiapiac nagyszereplői csak nyerhetnek az adókulcs egykulcsossá tételével, addig a kis és közepes árbevételű cégek tömegesen mehetnek tönkre a növekvő adóterhek miatt. Több mint 1400 médiavállalkozást érint negatívan az adókulcs módosítása.

Mint azt korábban megírtuk, a tavalyi évben bevezetett világszinten egyedülálló többkulcsos reklámadóval szemben az Európai Bizottság is aggályait fejezte ki. Bár a mostani módosító javaslat egységes kulcsot határozna meg minden cég számára, ezzel nehéz helyzetbe kerülnének a jelenleg még adómentes sávban lévő kisebb vállalkozások. Az adómentesség eltörlése hasonlóan nehéz helyzetbe hozhatja azokat a kereskedelmi és szolgáltató cégeket is, akik reklámok megrendelőiként, vagy akár saját felületükön hirdetve a jelenlegi szabályozás szerint még adómentességet élveznek a reklámköltéseik után.

Az egysávos adókulcs bevezetésének abszolút győztese a M-RTL Zrt. (közismert nevén RTL Klub csoport) lenne, aki a törvény módosításával több, mint 3,7 milliárd forinttal kevesebb adó megfizetésére kényszerülne. A nagy vesztesek egyértelműen a kisebb, 500 millió Ft árbevétel alatti cégek lesznek, számukra az adóterhek növelése komoly megterhelést jelent. Ugyancsak növekvő adóteher várható az 0,5-5 milliárd Ft árbevételű cégek esetében. Várhatóan a piac elbocsátásokkal, költségcsökkentéssel, illetve áremeléssel fog reagálni.

ILYEN ADÓ A VILÁGON NINCS
A reklámadó torzítja a versenyt a magyarországi médiapiacon, gátolja a fejlődést és az innovációt, negatívan hat a tartalomszolgáltatás mennyiségére és minőségére.  Ilyen sávosan számított reklámadó egyébként sehol a világban nincs.

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo