10 dolog, amit ne hagyjunk ki az üzleti tervből

Persze minden üzleti terv más és más, ráadásul folyamatosan alakul is, van azonban tíz dolog, ami a szakértők szerint semmiképp nem maradhat ki.

Kép:Pexels

Vízió

Mi az, ami kiemelkedővé és ellenállhatatlanná tesz minket a saját piacunkon? Mit tudunk, amit a versenytársak nem? És hova fogunk mindezzel eljutni? Mi az az izgalmas és ellenállhatatlan dolog, amiért érdemes tovább olvasni a tervet? Ez semmiképpen nem maradhat ki. A víziót gondoljuk át a vevők, a beszállítók és a befektetők szempontjából is! (Hogy mi kel la befektetőt vonzó jövőképhez, arról itt olvashat részletesen.)

Háttér

Honnan indulunk? Mi a hátterünk, ami miatt mi leszünk a legjobbak az adott piacon? Mit tudunk és mennyit fejlődtünk? Mi történt a piacon eddig és mi változik most, ami miatt éppen azt, amit tervezünk éppen most és éppen azon a piacon kell megtennünk, ahol próbálkozunk?

Célok

Meg kell határoznunk, hogy mit akarunk elérni. És nagyon konkrétnak kell lennünk. Nagyon klassz, ha vannak csillámporos elképzeléseink, ám ez esetben a konkrétum a lényeg: forgalom, profit, ügyfelek száma. Határozzuk meg, hogy számunkra mi a siker e tekintetben!

Emberi tényező

Kik a csapattagok? Miért ők a legjobbak az adott feladatra? Hogyan találjuk meg a számunkra legtehetségesebb, legalkalmasabb munkatársakat? A befektetők nagy része tudja, hogy valójában a zsokéra kell fogadni és nem a lóra.

Tervezés – újratervezés
Bárki, bármit mond, egy üzleti tervre soha nem mondhatjuk, hogy kész van. Aki azt gondolja, hogy egy tervet véglegesre csiszolt csak magát, no és a befektetőit ámítja. Hiszen a jó üzleti terv egyik legfőbb ismérve, hogy folyamatosan javítják, frissítik. Változik a piac, változnak a feltételek, változnak az elképzeléseink, és ezt pedig folyamatosan át kell vezetnünk a tervbe ahhoz, hogy valóban hasznos és megbízható legyen.
Termék

Muszáj egészen pontosan és érthetően megfogalmaznunk, hogy mi is a termékünk. Mit és hogyan fogunk eladni? És hogyan tervezzük fejleszteni a termékünket a felhasználók visszajelzései és a piac változásai alapján?

Verseny

Pontosan ismerni kell a versenytársainkat. Kik vannak a piacon? Rendkívül fontos, hogy alaposan tájékozódjunk, kik ők, mit csinálnak pontosan és hogyan csinálják, hiszen meg kell különböztetnünk magunkat, a kommunikációnk szempontjából lényeges elem, hogy mi miben vagyunk másak, miben vagyunk jobbak. Miben fogunk különbözni tőlük?

Marketing

A részletes marketing terv előtt is legyenek elképzeléseink arról, hogy kinek és hogyan szeretnénk kommunikálni. Milyen felületeket szeretnénk használni és mennyi büdzsét különítünk el erre? Hol és hogyan tudjuk elérni a leendő ügyfeleinket? Mi a legfontosabb üzenet?

A kezdő vállalkozók 9 alaphibája
Ha az ember vállalkozó, időről időre előfordul, hogy valami nagyon nem a tervek szerint alakul. Ez a normál üzletmenet része. De nem minden hiba a véletlenek csúnya összjátékának következménye. A hibák szükséges rosszat jelenetek a folyamatban, ám nem minden hiba produktív és segíti a fejlődést. Tegyen lépéseket, mielőtt a nagy reményekkel indított vállalkozása már a startvonalnál megbukik!
Finanszírozás

Az anyagi kérdések, bár itt nem legelőre került, az egyik leglényegesebb és legérzékenyebb terület. Az üzleti terv nem az a hely, ahol fényezni kéne magunkat, itt a teljes őszinteség az egyetlen, ami működik. Tényszerűen vegyük végig, hogy miből és milyen formában indulunk. A rövid és hosszú távú finanszírozási kérdések legalább ilyen fontosak, ha már elképzelésünk van, az remek sorvezető lehet a mindennapi döntésekhez. Ha vannak, vagy netán lesznek befektetőink, jogosan érdekli majd őket a finanszírozási tervünk. (A magyar kkv-k többsége egyáltalán nem tervez előre.)

Mérés, értékelés

Az is nagyon fontos, hogy kitaláljuk és rögzítsük, milyen módon fogjuk mérni a különböző területek eredményeit. Mikor, milyen időközönként és milyen módszerrel fogjuk boncolgatni az adatokat? Ha fut a szekér, ezt sokan elfelejtik, pedig naprakész adatok nélkül könnyen elveszhetünk.

A vég

Ha a fenti pontokkal mind megvagyunk, már sóhajthatunk egyet. De ha igazán körültekintőek akarunk lenni, arra is fel kell készülnünk, hogy egyszer lehet majd vége lesz. A legjobb üzletből is nagy valószínűséggel ki fogunk szállni. Hogyan szeretnénk majd kivonulni a cégből? Az eladás lesz a célunk? Netán a jövő generációjának, a gyerekeinknek teremtünk megélhetést? Jobb, ha már az elején elképzeléseink vannak arról is, mi lesz a kimenetele a vállalkozásunk életének.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo