Cégblog


2019-ben  is 10 vállalat kapta meg az Üzleti Etikai Díjat

2019-ben is 10 vállalat kapta meg az Üzleti Etikai Díjat 

Az alapítók huszadik alkalommal ítélték oda a díjakat az etikus jelző viselésére érdemes kis- közép és nagyvállalatoknak, illetve multinacionális vállalatoknak. Immár 102 cég viselheti az üzleti etikus vállalat jelzőt Magyarországon. A díjakat már csak olyan cégek, vállalatok kaphatják meg, melyek a fenntartható fejlődés szolgálatába állították gondolkodásukat, működésüket és profitérdekeiket.
Börtön is járhat azért, ha rosszul működik a családi vállalkozás

Börtön is járhat azért, ha rosszul működik a családi vállalkozás 

Komoly bírsággal és akár szabadságvesztéssel is járhat, ha családi vállalkozások nem járnak el kellő alapossággal versenyjogi szempontból. Érdemes alaposan tájékozódni arról, hogy függetlenek-e egymástól a vállalatok, vagy egy vállalatcsoportban vannak. Előnnyel járhat az, ha egy csoport tagjaiként működnek a vállalkozások, de bírság esetén felelnek is egymásért - hívja fel a figyelmet a Deloitte.
Kihívások a lízingpiaci szereplők előtt: ez vár rájuk jövőre

Kihívások a lízingpiaci szereplők előtt: ez vár rájuk jövőre 

Az idén várható 10 százalékos növekedés után jövőre inkább 5 százalékos bővülés várható a magyar lízingpiacon a Magyar Lízingszövetség előrejelzése szerint. A lassuláshoz hozzájárul majd a visszafogottabb GDP-bővülés és a beruházási kedv. Az új uniós kibocsátási normák egyelőre kiszámíthatatlan hatása miatt nehéz megmondani, milyen eredményeket produkál majd az autópiac és az autófinanszírozás. A növekedést segítik a továbbra is alacsony kamatok, és a kis- és középvállalkozásoknál látható finanszírozási igény. A Lízingszövetség szerint minden cégnek érdemes számolnia a lízingkonstrukciókkal, ha bármilyen gépre, eszközre, járműre van szüksége.
Egészen új fába vágja a fejszéjét a Volkswagen

Egészen új fába vágja a fejszéjét a Volkswagen 

A Volkswagen AG autóipari konszern saját szoftverfejlesztő részlege januárban kezdi meg működését, kezdetben 3 ezer, majd öt éven belül 10 ezer alkalmazottal.
Valami elromlott: évek óta nem voltak ennyire borúlátók a magyar vállalkozások

Valami elromlott: évek óta nem voltak ennyire borúlátók a magyar vállalkozások 

Romló üzleti helyzet, pesszimistább várakozások rajzolódik ki az MKIK GVI legfrissebb vállalati konjunktúravizsgálatából. Az érték 2015 októbere óta a legalacsonyabb.
Idén is a legkiválóbb márkák közé került a Piac & Profit

Idén is a legkiválóbb márkák közé került a Piac & Profit 

Tizenötödik alkalommal ült össze a független szakemberekből álló bizottság, amely kilencedszer is érdemesnek találta a Piac & Profitot a Superbrands Business védjegyre.
Jön a pénzeső – erre kaphatnak támogatást a cégek

Jön a pénzeső – erre kaphatnak támogatást a cégek 

A mikro-, kis- és középvállalkozások csütörtöktől adhatják be a támogatási kérelmeiket technológiai modernizáció támogatására - közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
Ingyenes webfejlesztő képzést indít nőknek egy startup

Ingyenes webfejlesztő képzést indít nőknek egy startup 

A Wild Code School nemzetközi programozó startup célja, hogy lebontsák a sztereotípiákat, s hogy egyre több nő ismerje fel, hogy az informatika is karriert kínálhat számukra.
Sokat jelent, ha egy vállalat K+ F támogatáshoz jut

Sokat jelent, ha egy vállalat K+ F támogatáshoz jut 

Egy friss felmérés a 10-és 100 millió forint közötti magyar és uniós, valamint kutatás fejlesztési támogatást elnyerő vállalatokat és azok eredményeit vizsgálta. Eszerint a K+F támogatásban részesülők jelentősen nagyobb növekedést értek el 5 éves távon, mint azok, akik nem jutottak ilyen pénzhez.
Magyar startup került a Google inkubációs programjába

Magyar startup került a Google inkubációs programjába 

Múlt héten Angliában mutatta be marketing innovációját a Befluence csapata a Google EMEA szakértőinek, amelynek eredményeként bekerültek a presztízsjelentőségű MIP marketing innovációs programba. Magyar céget korábban eddig még egyszer sem választottak be az illusztris társaságba.

Mennyire mernek vállalkozás alapításába vágni a fiatalok? 

November 18. és 21 között rendezik meg a Fiatal Vállalkozók Hetét.

Magyar-amerikai alapot hoztak létre a magyar kkv-k exporttámogatására 

10 milliárd forint tőkelapot hozott létre az Eximbank Columbus Alap néven.

Az iparági problémákat megoldó startupoknak van jövője 

Pénz van bőven, a befektetők tehát nem a tőkehiányban, hanem inkább a startup-alapítók hozzáállásában látják a hibát. A kalapozás helyett inkább a praktikumra kellene koncentrálniuk: hogyan tudom a világcégek és az iparágak működését új, diszruptív megoldásokkal segíteni? Ez a közvélekedés rajzolódott ki a Privatbankar.hu Finanszírozás 2019 konferenciáján rendezett panelbeszélgetésekből.

Hónapokba telik betölteni egy megüresedő állást – és ez még csak rosszabb lesz 

A tapasztalt szakértők, vezetők esetében a kiválasztási folyamat akár hosszú hónapokig is eltarthat. Ráadásul, a cégek többségének véleménye szerint ez az idő a jövőben még tovább fog növekedni.

Megvan, kik bonyolítják Magyarországon a Jaguar és a Land Rover értékesítését 

A szerencsés nyertes az AutoWallis leányvállalata, a Wallis Automotive Europe.

Megszűnik a kedvezményes áfa – jön az újlakásvásárlási láz? 

Január 1-jén 27 százalékra emelkedik az újépítésű lakások értékesítését terhelő – jelenleg kedvezményes – 5 százalékos áfa. Az így december végéig tartó, új lakásokért folyó „véghajrában” meg is jelentek az akciók: a magasabb áfakörbe átcsúszó ingatlanfejlesztés esetén a beruházók egy része engedményt kínál azoknak, akik még az idén hajlandóak nagyobb vételárrészt befizetni.

200 dolgozóját elküldi a híres porcelánmanufaktúra 

A nagy múltú, több mint 300 éve alapított meisseni manufaktúra dolgozóinak mintegy harmadát bocsátja el, hogy ne halmozza tovább a veszteségét.

Váltás az élen: ő most a világ leggazdagabb embere 

A Microsoft szoftveróriás társalapítójának vagyona 110 milliárd dollárra rúg.

A jövő munkahelye: így vezesd be a távmunkát 

A Magyar Távmunka Szövetség szerint a munkaadók akkor tudják sikeresen bevezetni a távmunkát vagy a rugalmas munkaidőt a munkatársak számára, ha megtalálják azokat az informatikai vagy más egyéb megoldásokat, amelyek segítségével objektívan mérhető a dolgozók teljesítménye.

Újra a kapzsiság hajtja a befektetőket 

Az utóbbi hetekben szinte minden napra jut egy tőzsdei rekord, annak ellenére, hogy az emelkedést alátámasztó hírek nem igazán látnak napvilágot. Mi hajtja mégis felfele az árfolyamokat, teszik fel az értetlenkedők a kérdést? A Bank of America Merrill Lynch szakértői egy triviális magyarázattal álltak elő.

Világszerte zuhant a vezetők bizalma 

58 ezer felsővezető véleményét mérték fel globálisan. A legjobban az Egyesült Államokban és Kínában esett a bizalmi mutató. Hirtelen megugrott az influenszerek szerepe.

Zöld utat kapnak a klímabarát befektetések a K&H-nál 

A klímaváltozás ellen, a tisztább levegőért, a megújuló energiákért szállhatnak harcba a befektetéseik segítségével a megtakarítók. A K&H Alapkezelőnél elindultak a fenntartható fejlődés befektetési (FFB) alapok.

Rengeteg pénzt tol az elektromobilitásba és a digitalizációba a Volkswagen 

A csoport 60 milliárd eurót (20 ezer milliárd forint) fordítanak ezekre a területekre a következő öt évben. Erről pénteken döntött a német járműgyártó társaság felügyelőbizottsága.

Vállalkozók! Változik a nyilvántartási kötelezettség 

Erről novemberben jelenik meg az uniós rendelet.

Ha a bolondok pénze sem elég, jöhetnek az angyalok 

Teljesen másként nézett ki 5-10 évvel ezelőtt a finanszírozási térkép, az úgynevezett ökoszisztéma Magyarországon. Az alapokat mára lerakták, emellett számtalan pozitív változás történt az elmúlt években. Milyen befektető lehet a legjobb egy cégnek az érettség különböző szakaszaiban? Honnan szerezhet  fejlesztési forrásokat egy magyar vállalkozás életciklusának kezdeti szakában? Kik azok az angyalok? Többek között erre adtak választ a Privátbankár.hu Finanszírozás 2019 konferencia kerekasztal-beszélgetésének résztvevői.

30 milliárdból fejleszti az Electrolux a nyíregyházi gyárát 

Új gyártósorok érkeznek.

Szinte mindent tudni fog rólunk a NAV? 

A Pénzügyminisztérium keddi bejelentése szerint jövő év júliusától már az áfa összegének mértékétől függetlenül is adatot kell szolgáltatnia a cégeknek a számlákról a NAV felé, egy évvel később pedig a magánszemélyek részére kibocsátott számlákról is kötelező lesz az adatszolgáltatás. Így az adóhatóság szinte azonnal ráláthat a belföldi számlaforgalom egészére, derült ki a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST „Crowe Adóreggeli” című rendezvényén.

Meghosszabbították a mentorprogram jelentkezési határidejét 

November 30-ig lehet jelentkezni. 

Csak jó kávé legyen? Itt van, mire vágynak a magyar munkavállalók 

A munkavállalók számára az elsődleges kényelmi tényezőt az ergonomikus irodai székek és bútorok illetve a jó minőségű kávé biztosítása jelenti.

Új központot hoz Budapestre a Nokia 

Új, digitális telekommunikációs hálózatok fejlesztésével foglalkozó IT Kompetencia Központ létrehozását jelentette be a Nokia Budapesten.

Katás vagy? Az új online számlázás komolyan érinthet! 

Kedden újabb gazdaságvédelmi akciótervet jelentett be a kormány, amely inkább a költségvetés számára igyekszik biztosítékokat adni, mint a vállalkozóknak. Az online számlázás gyakorlatilag teljes körűvé tétele legalábbis ebbe az irányba mutat. Véleménycikk.

Ez már a jövő? Már dolgoznak a Facebook új "irodáján" 

2050-re az irodai munka nagy részét már a mesterséges intelligencia vezérli majd, emberi agyba épített elektródák és apró számítógép-implantátumok küldik az e-maileket és osztják be a munkát. És ez már nem csak a távoli jövő, hiszen komoly cégek, így a Facebook, vagy az Oracle is már dolgoznak a fejlesztéseken.  

Még mindig komoly probléma a tartozás a közjegyzői kamara szerint 

Úgy vélik, hogy nőhetne a fizetési hajlandóság, ha többen szerződnének közokiratban.

Javultak a Wizz Air kilátásai 

A kedvező piaci helyzet miatt megemelte a pénzügyi év végén várható profit-előrejelzésének alsó határát a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság.

Káosz a vállalkozásoknál - az utolsó pillanatban dobta a szigorításokat a kormány 

Az utolsó pillanatban dobta be a kormány a KATA szabályozásának szigorítását, ami elbizonytalanítja az evás vállalkozásokat, pedig másfél hónapon belül dönteniük kell, hogyan folytatják a működésüket.

Lejár a határidő - sok cégnek kell még észbe kapnia 

November 20-áig regisztrálhatnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál azok a társaságok, amelyek a 2020-as évtől csoportos társasági adóalanyok kívánnak lenni, kihasználva a lehetőségben rejlő költség- és adómegtakarítási lehetőségeket.

Fiatal gazdák: mi kell a generációváltáshoz a mezőgazdaságban? 

Elengedhetetlen a megfelelő uniós költségvetés, most úgy tűnik, ehhez elég pénz lehet a következő költségvetési időszakban.

Új módszerrel adóztatnák az online cégeket 

Bemutatta a digitalizált gazdaság adózási kihívásaira választ adó, lehetséges intézkedéseket összefoglaló tervezetét az OECD. A nemzetközi törekvések alapvető célja, hogy a digitális üzleti modellek útján elért nyereség arányos módon adóztathatóvá váljon a jövedelemszerzésben érintett valamennyi országban.  

Bővült az Erste hitelezése 

A lakosságnak nyújtott hiteleinek értéke 47, a vállalatiaké 27 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - írja az Mfor.hu

Jelentett a Continental: veszteséggel zárták a harmadik negyedévet  

Értékleírásból és átszervezési költségekből származó egyszeri tételek miatt közel kétmilliárd eurós veszteséggel zárta a harmadik negyedévet a Continental AG autóipari alkatrész beszállító és abroncsgyártó konszern.

Váratlanul, és nem csak időskorban halhat meg egy ügyvezető 

A cégöröklés időben elrendezésére nem csak a ’89 után vállalkozóvá vált és napjainkban nyugdíjas korba érkező generáció tagjainak kell gondolnia. Bárkivel bármikor megtörténhet, hogy kimegy az ajtón, s soha többé nem jön vissza. Ha hetekig-hónapokig nem hozzáférhető a céges bankszámla, mert nincs még egy személy aláírásra jogosult, bukhat a cég is. Ezzel családi vagyonok, egzisztenciák is semmivé válhatnak. A váratlanra is felkészülés szükségességére figyelmeztettek az előadók a Piac & Profit –BKIK „Cégöröklés –  Időben készüljünk rá! című közös rendezésű konferenciáján.

Mi a gond a felnőttképzéssel? Ezt gondolják a hazai cégek 

A cégek többsége nem tartja kellően rugalmasnak a felnőttképzés kereteit, formáit, így nem meglepő, hogy úgy vélik, hogy elsősorban a felnőttképzés rugalmasabb szabályozása ösztönözné a gazdasági szereplőket dolgozóik képzésére, továbbképzésére, illetve annak támogatására - derült ki egy friss felmérésből.

Fiatal vállalkozóknak segít a NAV 

2019-ben először vesz részt a Fiatal Vállalkozók Hete – Karrier&Üzleti Show-n kiállítóként a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amely tavaly indította el a kezdő vállalkozások támogatására hivatott Mentor Programját. A tapasztalatok szerint az új vállalkozók közül sokan nincsenek tisztában az adózási szabályokkal, ezért a mentorálás hat hónapja alatt személyre szabott segítséget kaphatnak.

8 százalékos forgalombővülés – van, ahol nem lehet lenyomni a dm-et 

A magyarországi dm idén több, mint 8 százalékos forgalmi növekedést ért el a tavalyi év azonos időszakához képest. A diszkontlánc forgalma ezzel átlépte a 112 milliárd forintot, megőrizve piacvezető szerepüket a dekorkozmetika és parfüm kategóriákban. Idén egyedülálló kezdeményezéssel támogatták az induló hazai vállalkozásokat.

Kicsinálták a riválisokat, így nem nehéz vezetővé válni? 

Az elektromos autókba való akkumulátorokat gyártó, és mindenben a kétes hírnevű kommunikációs gigászt másoló CATL nevét egyelőre nem sokan ismerik, de ez hamarosan megváltozik. Erős kormányzati intézkedéseknek köszönhetően ugyanis a cég a semmiből egyszerre piacvezetővé vált, és most már a világ legnagyobb autógyártóinak szállít akkumulátorokat - akik azért velük kötöttek szerződést, mert gyakorlatilag nem maradt más választásuk.

Kevesebb a választható szakma – így változik az OKJ-képzés 

Szeptember 30-án a Magyar Közlönyben megjelent az Országos Képzési Jegyzék módosításáról szóló kormányrendelet a 2020. szeptember 1-jétől oktatható szakképesítések listájával. A választható szakmák száma jelentősen lecsökkent, de nem ez az egyetlen változás, amire oda kell figyelniük a tanulni vágyóknak.

Sokmillió euróért átalakítják a Westendet 

Jelentősen megújul az idén húszéves budapesti Westend bevásárlóközpont, az átalakulásra több millió eurót fordítanak - közölte a tulajdonos West End Magyarország Zrt.

Milyen hatással lehet a német lassulás a magyar gazdaságra? 

A német ipart meglehetősen pesszimista hangulat jellemzi: 2018 közepe óta meredeken romlik az üzleti bizalom és idén szeptember-októberben a mutató 2009 vége óta nem látott szintekre süllyedt. A hazai export ugyan a nyár közepéig ellenállónak tűnt a németországi tendenciával szemben, az augusztusi adatokban azonban már világosan látszik a kedvezőtlen hatás, jövőre pedig az OTP Bank Elemzési Központja szerint 3 százalék közelébe csökkenhet a magyar GDP-növekedés üteme az idei 5 százalékot megközelítő szintről. De mit is jelent ez a gyakorlatban? Hány céget érint, és az örökké emlegetett járműipar mellett mely szektorokban van ok az aggodalomra? Ezt vette górcső alá az OTP Business Trend szakcikksorozat legújabb darabja.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Nemzeti Bajnokok: a kkv-k a magyar gazdaság jövőjének kulcsa

Nemzeti Bajnokok: a kkv-k a magyar gazdaság jövőjének kulcsa 

Az ország jövője a hazai kkv-szektor kezében van.

Költségkímélés

Belerokkanhatnak a magyar vállalkozások az áramszámlákba

Belerokkanhatnak a magyar vállalkozások az áramszámlákba  

Az áramszámlák egyik tételének drasztikus emelkedése akár háromszázmilliárd forintos többletköltséget is okozhat a magyar vállalkozásoknak.

Gazdaság

Már nem a lakás a legjobb befektetés? Durván visszaestek a hozamok

Már nem a lakás a legjobb befektetés? Durván visszaestek a hozamok 

Tíz éve nem látott szintre csökkentek az egyéves előretekintő lakásbérbeadási hozamok.

Társadalom

Irán miatt 44 év óta először nőtt a kivégzések száma

Irán miatt 44 év óta először nőtt a kivégzések száma 

Amnesty International: 44 év óta tavaly volt a legtöbb kivégzés világszerte.

Infokom

A magyar cégek lemaradásban vannak a mesterséges intelligenciában

A magyar cégek lemaradásban vannak a mesterséges intelligenciában 

Miközben a dolgozók kétharmada már használ valamilyen MI-eszközt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo