Figyelem: nem lesz baj, ha nem fizetjük időben a kamarai tagdíjat

Ez a hír gyorsabban terjed a könyvelők körében, mint a vírus - írta szerkesztőségünknek egy könyvelő... Ha a március végi határidőt nem is tolták ki, de a BKIK nem kezdeményez behajtási eljárást, ha valaki nem fizeti meg időben a köztelező kamarai hozzájárulást.

Félreérthető volt az első közlés

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara is meghozta intézkedéseit a járványra és az emiatt kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel. Ezek egy része az ügyintézéshez kapcsolódik, valamint szünetelnek az oktatási, képzési tevékenységek is.

Ami minden vállalkozást érint: idén is március 31. a kötelező kamarai hozzájárulás megfizetésének határideje. Ezzel kapcsolatban az első, levélben is kiküldött tájékoztatás úgy szólt:

"Tekintettel a kialakult járványügyi helyzetre ezt a befizetési határidőt további értesítésig felfüggesztjük."
A hír gyorsan terjedni kezdett a könyvelői közösségben, a bevezetőben említett mondatot is innen hallottuk. A regisztrációs díj befizetése azonban törvényi kötelezettség, elmulasztása esetén a NAV adók módjára behajthatja azt. A Magyar Közlönyben nincs nyoma annak, hogy a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvényben változás lenne, más területi kamarák honlapjaikon pedig továbbra is arra hívják fel a figyelmet, hogy mindenki tartsa be a március 31-i határidőt. Kérdéseinkkel ezért megkerestük a BKIK-t, akik jelzésünkre pontosították is a közlést.

Személyesen nem lehet fizetni

Eszerint első körben a Kamara a járványveszély kockázatának csökkentése miatt a személyes ügyfélszolgálat működését korlátozta. A személyes ügyfélszolgálat korlátozása miatt felfüggesztésre került a kamarai hozzájárulások személyes befizetésének lehetősége is. Értelemszerűen a gazdálkodó szervezeteknek módja van arra, hogy fizetési kötelezettségeiket banki átutalással vagy belföldi postautalványon (ezek a Kamara bejáratánál kihelyezve rendelkezésre állnak) határidőben teljesítsék.

...de ha valaki nem fizet időben, akkor sem indítanak behajtást
"Bár a kamarai hozzájárulás megfizetése törvényi kötelezettség amely időpontja jogszabályban rögzített, a Kamara, mint gazdasági érdekképviseleti szervezet, a gazdálkodó szervezetek terheinek enyhítése érdekében úgy döntött, hogy a Kormány által kihirdetett járványügyi veszélyhelyzet tartama alatt (...) a 2020. évi kamarai hozzájárulásokat nem vagy késedelmesen teljesítő vállalkozásokkal szemben a fizetések behajtása érdekében nem kezdeményez behajtási eljárást"
- közölte a BKIK a megkeresésünkre. A vállalkozásoknak tehát könnyítést jelenthet a Kamara intézkedése akkor is, ha a jogszabály szintjén nem változik a határidő.

Fontos kiegészítés, hogy más területi kamarák honlapján egyelőre legfeljebb arra találtunk utalást, hogy a személyes ügyintézés szünetel, ám a kötelező kamarai regisztráció és a hozzájárulás befizetése átutalással működik - arról nem írnak, hogy a BKIK-hoz hasonló méltányosság életbe lépett volna. Érdemes figyelni az illetékes kamarák honlapjait, ha valaki halasztaná a befizetést.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo