Hány cég és munkahely van veszélyben a hazai turisztikai szektorban?

Ma még felmérhetetlen, hogy pontosan hány hazai kkv-t dönt be, illetve hoz nehéz helyzetbe a koronavírus-járvány, hiszen a kényszerintézkedések gazdasági hatásai és azok végig futása a különböző ellátási láncokon még csak most válnak érezhetővé. Vannak ágazatok, melyeket azonnal padlóra küldött a vírus, és vannak melyeket csak később fog elérni a recesszió. Ugyanakkor a turizmusban és a vendéglátásban már most láthatóan súlyos problémák vannak. Az Opten céginformációs szolgáltató felmérte mennyi hazai KKV, egyéni vállalkozó és legfőképpen munkahely került veszélybe a turisztikai szektorban.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

depositphotos.com

A három turisztikai ágazatban a vendéglátásban működik a legtöbb cég és egyéni vállalkozás. Összesen több mint 31 ezer piaci szereplő működik az országban. Ebből a társas vállalkozások árbevétele 2018-ban meghaladta a 941 milliárd forintot és több mint 100 ezer alkalmazottat foglalkoztatnak. A különböző szálláshelyeket (hotelek, motelek, panziók, hostelek és kempingek) üzemeltető cégek száma 4400 körül van, melyhez hozzá jön még 1657 darab egyéni vállalkozás. A szálláshely üzemeltető cégek árbevétele 2018-ban a 430 milliárd forintot is meghaladta.

A szektor társas vállalkozásaiban több mint 30 000 fő dolgozik jelenleg. Az utazásközvetítéssel és utazásszervezéssel foglalkozó társas vállalkozások száma 1819 darab jelenleg, az ezzel a tevékenységgel foglalkozó egyéni vállalkozások száma pedig 1110. A szektor cégeinek árbevétele 2018-ban 345 milliárd forint volt.

Ágazat Működő társas vállalkozások száma Ezen vállalkozások alkalmazotti létszáma Ezen vállalkozások 2018-as nettó árbevétele (eFt.) Működő egyéni vállalkozók száma
Szálláshely-szolgáltatás 4 446 30 257 430 415 590 1 657
Vendéglátás 19 710 100 578 941 002 211 11 960
Utazásközvetítés, utazásszervezés, 1 819 5 790 345 537 353 1 110
Összesen: 25 975 136 625 1 716 955 154 14 727
Összességében elmondható, hogy több mint 25 ezer turisztikai ágazatban működő társas vállalkozás gazdasági léte került veszélybe, amihez még több mint 14 ezer egyéni vállalkozót is hozzáadhatunk, melyek többsége valószínűleg nem rendelkezik a nehéz idők átvészeléséhez szükséges pénzügyi tartalékokkal. Csak 2021 tavaszán tudjuk majd felmérni, hogy a 2018-ban elért 1716 milliárd forint árbevételhez képest, pontosan mekkora veszteségeket kell elszenvednie a hazai turizmusnak az idén. Szintén aggodalomra adhat okot, hogy a járványhelyzet elhúzódásának függvényében a szektorban működő társas vállalkozások által fenntartott, több mint 136 000 munkahely többsége is veszélybe került.
Koronavírusról a Piac & Profiton
Tovább olvasna a koronavírusról? Témában írt cikkeinket itt találhatja meg. >>>
Nem hat azonban egyformán a szektor szereplőire a kialakult helyzet. Aki magasabb tőketartalékkal rendelkezik vagy más tevékenységeket is végez, az valamivel jobb helyzetben van, a tavaszi -nyári kiesés, tevékenységtől függően, lehet nem mindenkinek a főszezon. A járvány levonulása utána remélhetőleg középtávon már javul a szektor helyzete, belföldi turizmus lehet hamarabb talpra fog állni mint a nemzetközi, és országon belül pedig először lehet a vidék/falu lesz a keresetteb.

 

Véleményvezér

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.
Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra

Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra 

Trump most Ukrajnára koncentrál majd.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo