A február 15-én életbe lépett úgynevezett salátatörvény elég sok szakmának odavág, melyet a coachok is megdöbbenéssel fogadták. Erről beszélgettünk Von Bartheldné Ábri Judittal, az egyik legtapasztaltabb hazai coach szakemberrel, a Henley Business School (UK) coach tanárával, aki úgy véli, a szakmára nézve rendkívül káros, hogy a törvény szerint csak az mondhatja el magáról, hogy coach, aki az ehhez szükséges hazai egyetemi diplomával rendelkezik. Mivel annak idején nemzetközi szinten indult el ez a szakma, ennek megfelelően nemzetközi mérce és képzés alapján is dolgoznak képviselői.
A magyarországi coach-szervezeteknek közel 1000 tagja van, ennek 15 százaléka rendszeresen praktizál, 40-45 fő csak részidőben dolgozik, a többi tag csak alkalomszerűen coachol. és igen sokan vannak, akik nem tagok sehol. Ugyanakkor főleg 2010 után jelentősen megugrottak a coach-képzésen részt vettek száma, ez a szám a regisztrált tagok többszöröse.
Február 15-én az úgynevezett salátatörvény életbelépésével módosult a Büntető Törvénykönyv (Btk.), a szabálysértési törvény és a felsőoktatási törvény is. A legnagyobb megütközést a coachoknál a felsőoktatási törvény módosítása okozta, amellyel kapcsolatban Juliane Kokott, az Európai Bíróság főtanácsnoka Luxembourgban március elején kijelentette, hogy az Európai Unió jogszabályaival és a Kereskedelmi Világszervezet szabályaival is ellentétes az, hogy Magyarországon külföldi oktatási intézmény csak úgy működhet, ha saját hazájában is végez tényleges oktatási tevékenységet és az együttműködést kormányközi szerződés rögzíti.
Használhatom-e én egyáltalán ezentúl a képesítésemet, vajon kitehetem-e a nevem mellé? – tárja szét a kezét az executive coach, a Henley Business School (UK) coach tanára, az ICF vizsgáztatója, a Coaching Határok Nélkül programsorozat alapítója. – Nekem ugyan van egyetemi képzettségem, de a többi coach társam, akik nem rendelkeznek diplomával, ám magas szintű hazai, nemzetközi ICF akkreditált iskolával igen, és kitűnő szakember, mit tegyen?Magyarországon hozzávetőleg harminc komoly coachképzés létezik, s ebből kilenc, ami egyetemi képzés. Tehát a hazai képzések kétharmada szabadpiaci képzés, ennek egy része (7-8 db) a Nemzetközi Coach Szövetség (ICF) akkreditációját élvezi. Talán egyre többen tudják, de még mindig nem elegen, hogy a coaching Amerikából származik, és olyan segítő beszélgetés, aminek a pszichoterápiához nincs köze. A négy fal között olyan teljesen egészséges emberekkel zajlanak a fejlesztő beszélgetések, akik még sikeresebbé szeretnének válni azzal, hogy végig akarják venni aktuális helyzetüket és jövőbeni kihívásaikat, amikre ők maguk szeretnének megoldást találni. A coaching a jelenből indul ki a jövőbeni célok felé, míg a pszichoterápia a múltbeli elakadások okozta problémákkal, pszichés zavarokkal foglalkozik.
A legmagasabb nemzetközi képesítést szerző első hazai coach azt mondja, a Nemzetközi Coach Szövetség (ICF) -, melynek több, mint 30 ezer tagja van -, határozza meg a szakma sztenderdjét. Az ICF fent említett, nemzetközileg akkreditált coach iskolái ezt a nemzetközi sztenderdet követik. A Szövetségnek van egy kőkemény Etikai Kódexe is, ami meghatározza, hol húzódnak a szakma határai. Ez pedig kimondja, hogy a coach nem végezhet olyan terápiát, ahol a múlt feldolgozásán van a hangsúly, csak olyan tekintetben érinti a múltat, hogy az hogyan hat a jelenre és a jövőre. Ha pedig terápiára van szükség, a coachok megfelelő szakembert ajánlanak.
Ennek ellenére a kuruzslótörvény mégis hatással lehet a magyar coach-okra nézve, ezen belül is a life coachokra, akik életviteli beszélgetést folytatnak – szögezi le Von Bartheldné Ábri Judit. - Az üzletviteli coachingnál ugyanis világos, hogy üzleti célok mentén dolgozunk – a magánélet ott is bekúszhat! - de a life coachingnál van némi határmezsgye, amikor egy-egy esetben nehéz kikerülni és coacha válogatja, hogy mennyire megy bele a múlt elemzésébe és a múlt mennyire visszatérő probléma, bár hangsúlyozom, a szakma szabályai valóban ennek elkerülését írják elő.Az egész helyzetet súlyosbítja, hogy az ICF által akkreditált coach képzéseket a világ minden táján elfogadják, mindenhol praktizálhatnak az ott végzettek, csak Magyarországon húzzák át ezzel a hivatalos szakmai elismerésüket. A szakember úgy gondolja, hogy ezzel a szabadpiaci képzéseket akarják és fogják is kontrollálni, de mindez nemcsak a coach szakmára korlátozó, hanem a színészekre, programozókra, nyelvtanárokra és még lehetne folytatni a sort, ahol magas szintű képzések egyetemeken kívül is léteznek. A kérdés az, hogy ha nem egyetemen szerezte a képesítését, akkor február 15. után minek nevezheti magát? Ugyanannak biztos nem, mint amiről egyetem ad ki papírt.
Ezek után ki akar coachnak tanulni, ha utána nem tudja magát annak nevezni? Persze zárójelben megjegyzem, hogy önismeret fejlesztésében és társas kommunikációban ez a tudás nagyon sokat ad. De ezzel tönkre teszik a képzési szabadpiacot. Nekünk, akik részben a képzésből, a tudás átadásból is élünk, ez elég jelentős kiesés lehet, ha nem módosul a törvény.Ábri Judit úgy érzi, hogy a kuruzsló- és felsőoktatási törvény erősen korlátozza a tudásátadást, megkérdőjelezi a szabadpiaci képzések létjogosultságát, és ezzel nagy a veszélye annak, hogy ellehetetleníti a kiváló szakmai műhelyeket. Mi lesz azokkal az évek óta magas színvonalon dolgozó coach-képzésekkel, ahonnan kiváló szakemberek kerültek ki, akik nemzetközi szinten is megállják a helyüket annak ellenére, hogy nem magyar egyetemen kaptak róla papírt? Mihez kezdjenek most?
A másik fontos ellentmondás a szakember szerint, hogy a törvény módosítása a február 15-i életbelépéssel semennyi átmeneti időt nem hagyott az érintetteknek, pedig a nemzetközi akkreditációs papírokat -, ahogy neki is -, honosítani kell, kell, hogy lehessen, ami nem egynapos procedúra.
A folyamatban lévő képzések befejeződhetnek külön adminisztráció nélkül, de jelenleg is felmerülnek olyan jogi kérdések, hogy akár ebben a cikkben is kiírható-e a coach titulus, vagy adhat-e ki ebben a pillanatban és ha igen, milyen coach-szerződést egy magyar coach az ügyfeleinek? Ki tudja, hogy lesz-e ellenőrzés, de elég riasztó lenne a régi időket visszaidéző módszer, ha úgynevezett „próbavásárlók” bukkannának fel a coachoknál figyelve azt, hogy csak a jelenről és a jövőről beszélnek, vagy esetleg a múltban is „turkálnak”. Az is ambivalens, hogy július 1-jéig lehet bejelenteni az új típusú képzéseket, de vajon elég-e az idő arra, hogy szeptember 1-jétől ezek majd el is tudjanak indulni? Nagyon sok az ismeretlen tényező, ami ebben a helyzetben nemcsak elbizonytalanítja a szakma gyakorlóit, hanem sok ember számára létbizonytalanságot is idéz elő.
Von Bartheldné Ábri Judit -, aki több mint160 embert képzett ki, akik nemzetközi ICF mércével nézve coachnak nevezhetik magukat -, úgy gondolja, hogy mindezek ellenére fejlesztő, támogató beszélgetésekre egyre több embernek lenne szüksége, mert egyre individualistább az élet. Régen ott volt a nagycsalád, ahol a "beszéljük meg" funkció könnyen működött egymás közt, hisz együtt éltek. Ma, amikor annyi egyedülálló, önálló háztartásban élő ember van, az lenne az ideális, ha az emberek akár válás idején, akár a szülés utáni újbóli munkába álláskor, egy friss vezetői kinevezéskor, vagy nyugdíjba vonuláskor, de pályakezdésnél is felkeresnének egy coachot. Tehát minden olyan ember, akiket az élet választási helyzet elé állít, coach segítségével a legjobb döntést hozza élete fontos pontján.
Kormos Olga
