Világszerte csökkentek a haszonkulcsok – meglepő fordulatot vett az egyik iparág

Az energia-, nyersanyag- és bérköltségek emelkedése és a globális ellátási láncok problémái miatt visszaesett az orvostechnológiai iparág jövedelmezősége 2022-ben és 2023-ban – derül ki a Roland Berger Global MedTech 2023 című tanulmányából, amely az iparág több mint 100 vezető, tőzsdén jegyzett vállalatát elemezte. Bár leginkább a német cégeket sújtja a visszaesés, ugyanakkor az iparágon belül éles különbségek mutatkoznak: legrosszabbul az egyszer használatos eszközök és kellékek gyártói jártak, míg a laboratóriumi és diagnosztikai megoldásokat és a sebészeti műszereket, valamint az orvosi segédeszközöket és eszközöket kínáló vállalatok viszonylag jól teljesítettek.

A fogászati szegmens nyeresége egy százalékponttal 14 százalékra csökkent. Itt az innováció és a digitalizáció jelentős javulást hozott a vállalatok szolgáltatási portfóliójában. Az ebből eredő erős bevételnövekedés részben ellensúlyozta az éles verseny és a jelentős alkupozíció hatásait a vevői oldalon. A legalacsonyabb, 12 százalékos árréssel rendelkező szegmensek továbbra is a szolgáltatások, valamint az egyszer használatos termékek és kellékek, amelyek a közelmúltban az infláció okozta béremelések és a korlátozott termékdifferenciálás miatt szenvedtek. De csak ez a két szegmens tudta 2023 első felében stabilizálni - sőt, némileg javítani – a jövedelmezőséget.

A Roland Berger szakértői úgy vélik, hogy a csökkenő haszonkulcsok az orvostechnológia iparágra jelenleg nehezedő nyomás jelei. A tanulmány azonban azt is mutatja, hogy nem minden vállalatot érint egyformán, egyeseket kevésbé súlyosan, mint másokat.

"Ahhoz, hogy ebben a nehéz versenyhelyzetben is sikeresek legyenek, a vállalatoknak alaposan elemezniük kell, hogy mi az, amit a sikeresebb vállalkozások jobban csinálnak, mint a gyengébben teljesítők. " - mondja Schannen - „A sikerre nincs egyetlen recept, de elemzésünk azt mutatja, hogy a legerősebb vállalatok négy alapvető kritériumot tudnak felmutatni. Ezek a kiváló üzleti vezetés, a stratégiai koherencia, a bizonyított végrehajtási képesség, valamint a megfelelő méret és pénzügyi helyzet. Emellett a vállalkozásoknak mostanra a robotikába és a digitalizációba történő befektetéseiket nyereséges üzleti modellekké kellene alakítaniuk és hosszú távon az ESG-megfelelésre is szükségük van.

 

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo