Egész Európában lassul a növekedés üteme, az inflációé nő, nálunk viszont a már 2006-ban elindított konvergenciaprogram miatt fordított a tendencia. Így lesz a kényszerből előny, vagy Magyarországot is újabb visszaesés fenyegeti? Többek között ezt kérdeztük Vértes Andrástól, a GKI Gazdaságkutató Rt. elnökétől.
- Matematikailag ellenáramban vagyunk, ez igaz. De a folyamat lényege, hogy a világot komoly válság érte, egyfelől azért, mert nagyon meglódultak az élelmiszer- és nyersanyagárak - főleg az olajárak emelkednek elképesztő mértékben -, és nem valószínű, hogy ez az áremelkedés rövid távon megtorpanna. Ezzel egyidejűleg van egy hitelpiaci, pénzügyi válság, ami recesszióval fenyeget. Amikor a világban egyszerre van durva inflációs és durva recessziós veszély, azzal nem tudnak mit kezdeni a gazdaságpolitikák, mert pont az ellenkezőjét kell csinálni recesszióban, mint amit inflációs veszély esetén: a költségvetésnek recesszióban többletköltést kellene végrehajtania, infláció esetén pedig vissza kellene fognia a költségvetést.
A jegybanknak is ellentétes feladatai lennének: kamatot kellene csökkentenie, ha recesszió van, s ha nagy az infláció, akkor kamatot növelnie. Most egyszerre van mind a kettő, s ennek következtében sem a gazdaság- és költségvetési politikák, sem a jegybankok nem nagyon tudják, mit csináljanak. Amerikában eldöntötték, hogy a fő veszély a recesszió, a Fedet - bizonyos határok között - nem érdekli az infláció, viszi le a kamatot, s részben ő, részben a költségvetés több száz millió dollárnyi likviditást nyomott be a gazdaságba, hogy ne menjenek csődbe a bankok, a pénzügyi intézmények és persze ezen keresztül a cégek. Ez, egyelőre úgy tűnik, megvédte az USA-t egy mély recessziótól.
- Európában, közelebbről a kelet-közép-európai régióban nem pont ez történik...
- Valóban. Számos európai országban, főleg az újonnan csatlakozott kisebb országokban nagyon jelentős kamatemelések történtek, beleértve Magyarországot is, az infláció növekedése miatt, annak a féken tartása érdekében. Az európai jegybank viszont a semmittevés politikáját választotta: nem is csökkentett, nem is növelt kamatot. Európa, vagyis Brüsszel, ez alatt részben a bizottságot, részben a tanácsot, részben pedig az Európai Központi Bankot értem, nem tudta eldönteni, hogy mi a fő veszély, és ezért nagyjából úgy döntöttek, hogy nem csinálnak semmit. Szerintem ez is már önmagában súlyos hiba.
- Igen?
- Igen. Az kétségtelen, hogy ennek nyomán az euró fantasztikusan erősödik, de nagy kérdés, hogy ez jó-e, és hogy meddig tartható. Sokan azt mondják, hogy azért emelkedik az olajár, mivel az euró erősödik a dollárral szemben. Az kétségtelen, hogy az olajat termelő országok rendszeresen a gyenge dollárra hivatkozva emelik az áraikat, és az, hogy a dollár 1,60 euró környékére is került, az az egy évvel ezelőtti 1,25-höz képest 25-30 százalékos gyengülését jelenti. Mindenesetre a lényeg az, hogy mivel az európai országok más-más helyzetben vannak, a mai napig nem tudtak közös stratégiát kialakítani, és nem is fognak. Az eurózóna elvileg kialakíthatna, de ott sincs ilyen stratégia. Van egy - bocsánat a szóért - "gumiduma", hogy egyszerre figyelünk az inflációra, és segítjük a növekedést, de nincs egy markáns európai gazdaságpolitikai alkalmazkodás ehhez a világhelyzethez, hanem minden országra rá van bízva, hogy gyötörd magad, ahogy akarod, vagy ahogy tudod. Ennek az a következménye, hogy a gyengébb országok megszenvedik ezt a válságot, az erősebbek viszont relatíve könnyebben átvészelik. Kelet-Európában nagyon differenciált a helyzet, az úgynevezett törékeny országoknak megemelkedett a kockázati feláruk a nemzetközi piacokon meg a saját kötvénypiacaikon is.
- Törékeny országok? Melyek ezek?
- A balti államok, a nagy fizetési hiány vagy a nagy, tíz százalék feletti külső finanszírozási igény miatt, Romániának is óriási külső finanszírozási súlya van, ezek az országok keményen megszenvednek. Észtországban látjuk ennek az első jelét, ahol tíz százalék körüli infláció mellett fél százalékra csökkent a GDP-növekedés idén, az első negyedévben. De ugyanez a helyzet a lettekkel és a litvánokkal is, erős a növekedéslassulás, és komolyan nő az infláció. Ez fenyegeti Romániát is, de ott gyengébbek ezek a jelek: az inflációnövekedés megvan, de a növekedéslassulás enyhébb, amit az erős külföldi működőtőke-beáramlás táplál, ami viszont a baltiaknál már lecsengett. Magyarországnak külső finanszírozási szempontból semmilyen problémája nincs, és egyértelműen javul a trend. Államháztartási oldalon is nagyon erősen javul, de még mindig nagyon csúnya számokkal.
Ám Magyarország is a törékeny országok közé tartozik, mert az, hogy a költségvetési hiányát ilyen tartósan, hosszan ilyen rettenetesen magasan tartotta, ennyire kiélezett nemzetközi pénzpiaci helyzetben azzal jár, hogy megemelkedtek a kamatmarzsaink. A visegrádi régióban Magyarország felára emelkedett a legnagyobb mértékben, bármennyire is jó trendben vagyunk, és jól láthatóan 2010 körül lemegyünk 3 százalék környékére. Rossz példát mutattunk, és ennek következményei vannak. Amíg a nemzetközi pénzvilág nem szokja meg újra, hogy Magyarország egy fegyelmezett költségvetésű ország, addig feláraink lesznek. És itt visszatérnék az eredeti kérdésre: kétségtelen, hogy Magyarország egyensúlyi trendjei javulóban vannak. Nálunk nem lassulni fog, hanem gyorsulni a növekedés, a tavalyi 1,3 százalék után a hivatalos GKI-prognózis szerint idén 2,7 százalékra, az én személyes prognózisom pedig 3 százalék körül van.
S igaz, hogy Európában az infláció nagyon sok országban most megy föl, nálunk csökken: tavaly 8 százalék volt, idén 6,2 várható, év végén pedig már valahol 5 százalék körül lesz. Ha ilyen erős lesz a forint, akkor még ennél gyorsabb inflációcsökkenés is elképzelhető. De szerintem elképzelhetetlen, hogy ezt az árfolyamot tartósan fönntartsuk. Az én véleményem az, hogy nagyon erős kamatcsökkenésnek kellene bekövetkeznie.
- Pedig legutóbb is kamatot emelt a jegybank, igaz, ez a döntés széles körben értetlenséggel találkozott.
- Az infláció letörése nagyon fontos, az infláció közellenség, ebben egyetértek. De amikor az infláció óriási százalékban külső ügyekből fakad, semmi hatásunk nincs rá, a kamatemelésnek sincs. Hogy miért lépett a jegybank, azt nem tudom, de mindenesetre a piac ezt várta. Most azt kommunikálják, hogy azonos esélye van a kamatemelésnek és a -tartásnak. A kamatokkal lefelé kéne menni. Semmilyen kárunk nem lenne, ha két ponttal lejjebb lenne a kamat. A forint egy picit gyengébb lenne.
- Ami nem ártana, mert a mostani forint-euró árfolyam extrémnek tűnik.
- Az árfolyamnak szerencsére nincs olyan erőteljes hatása a magyar gazdaságra, mert a legtöbb exportőr importőr is. De azért vannak ma már hazai forrásokból exportálók is, például a szoftveripar, a logisztikai ipar, a mezőgazdaság. Ma, a magas mezőgazdasági árak mellett végre egyszer a magyar agrárium nyerne, az árfolyam-erősítéssel most tíz százalékot elvettek az árból az árfolyamnöveléssel. Ebből valamennyi indokolt, de ennyi... A mostani lépés nyomán pedig tovább erősödik a forint.
- Milyen költségei vannak a kamatemelésnek?
- Ez nem az alapkamaton, hanem a piaci kamaton múlik, mert a költségvetés nem alapkamaton finanszírozza magát, hanem piaci kamaton. A kérdés az, hogy a jegybank milyen jelzést ad a piacnak. Ha emeli a kamatot, akkor azt a jelzést adja, hogy indokolt a jelenlegi nagyon magas öt-tíz éves hozam. Ahelyett, hogy kamatot csökkentene, vagy legalábbis tartana, és azt mondaná, hogy semmi indoka a kamatemelésnek. Akkor ez jelzés lenne a piacnak, hogy tessék lefelé jönni. Persze a piac vagy lefele jönne, vagy nem.
- Monetarista szakemberek azzal indokolják a jegybanki lépést, hogy az MNB-nek következetesnek kell lennie, és az inflációt kell szem előtt tartania. Ezzel nem ért egyet?
- Ha már itt tartunk, miért követelmény a három százalék? Azért, mert egyszer kimondtuk? Most egészen más világ van! Európában másfél százalékponttal följebb vannak, mint az elvárt két százalék, vagyis hetven százalékkal! És akkor mi tartani akarjuk? Az világos volt, hogy a kiigazításhoz hozzátartozik egy jóval magasabb infláció, de mindenki azt gondolta, hogy gyorsan esni fog. Nem ez történt: kétpúpúvá vált a magyar infláció, tavaly szeptemberig esett, és októbertől év végéig emelkedett az élelmiszer- és az olajár-növekedés hatására. Azóta megint lefelé megy, de lassabban, mint ahogy bárki gondolta volna, mert az olajár-emelkedés nagyon gyors. De mi van akkor, ha négy százalék lesz az infláció? Ez probléma? Én nem hiszek abban, hogy az árfolyam a versenyképességet olyan nagyon befolyásolja. De azért a 270-es árfolyamhoz képest a 230-as az nagy különbség.
A piacok számára egy viszonylag előre látható, viszonylag stabil környezet lenne megnyugtató. Ennek nincs esélye. A jegybanknak nem kizárólag az inflációval kellene foglalkoznia. A modern világban kompromisszumokat kell keresni a különböző folyamatok között: gazdasági növekedés, foglalkoztatás, infláció, versenyképesség. A kamatágnak, furcsa módon rosszabb a hatása, mint az árfolyamágnak. A kamatemelés mint üzenet, nagyon rossz üzenet. Azt érezteti, hogy baj van egyfelől, ami inflációs ágon szerintem nem igaz, itt egyértelműen pozitív a trend a gazdaságban. Ez a lépés azt sugallja, hogy jó helyen van a kamat, az, hogy a piaci kamat fölment, összhangban van a gazdasági helyzettel. Véleményem szerint ez egyáltalán nincs így.
Az országnak lényegében stabillá vált az egyensúlyi pozíciója - ez külső ágon bekövetkezett, belső pénzügyi ágon még nem -, a trend abszolút egyértelmű, és még azt is meg merem kockáztatni, hogy ha a magyar kormány nagyon akarná, már idén teljesítené a költségvetésben a maastrichti kritériumot.
