A társadalom amúgy sem túl jó közérzetét tovább rontja a már nemcsak a gazdaságban, hanem a politikában is érzékelhető bizonytalanság, ami megint csak visszahathat a gazdaságra. Reálisan mi várható, közeledhetnek-e egymáshoz a tények és a szubjektív érzetek? A gazdaság szemszögéből nézve fönntartható-e a kisebbségi kormányzás, vagy előrehozott választásokkal kellene kalkulálnunk?

Vértes András szerint aligha valószínű, hogy Magyarországon rendkívüli választásra sor kerüljön 2009 tavasza előtt.

- Nyilván, ha a szocialista kormány meg akarja buktatni saját magát, akkor ezt bármikor meg tudja csinálni - mondja a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke. - De egyelőre úgy tűnik, kisebbségi kormányt akarnak vinni, és nem dobják be a törülközőt. Az egész világon gyakran több a kisebbségi, mint a többségi kormány, ezzel technikailag semmi probléma nincs. Politikailag Magyarországon bonyolultabb a helyzet, de azért itt is elkormányozhat 2010-ig egy kisebbségi kormány. A választóvíz persze a költségvetés, bár a magyar jogrend értelmében ez sem kötelező; ha a parlament nem szavazza meg, akkor érvényben marad a régi. Tehát ebben az esetben 2009-re is a 2008-as költségvetést kell alkalmazni, amit a magyar gazdaság elbírna, de az állami szférában lennének gondok, hiszen még csak nominálisan sem növekednének a kiadások. Azonban egy ilyen helyzetben, azt gondolom, vagy maguk a szocialisták dobnák be a törülközőt, vagy az államfő kezdeményezne egyeztetést, és ennek a vége valószínűleg a választás lenne.

- A politikai illem megkívánná ezt egy megbukott költségvetési szavazás után?

- Igen. Egy költségvetés nélküli kormány - bár Olaszországban és máshol számos alkalommal volt ilyen - szerintem már nem comme il faut-kategória. Ha így alakul, akkor nagyjából 2009 kora tavaszán lehet új választás. Később már nem nagyon, mert utána nyáron európai uniós választások lesznek, s bár őszre föl lehet tételezni ilyet, akkor már nem sok értelme van előrehozni a 2010-es választást. Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy a szubjektív értékítélet hogyan hat vissza a gazdaságra: a modern gazdaságokban nagyon. Jól tudjuk, ha egy bankról elhíresztelik, hogy csődben van, akkor csődbe fog jutni, pedig lehet, hogy nem volt csődben. Vagy ha egy cégről elhíresztelik, hogy nem fog tudni fizetni, akkor ez bekövetkezik, mert neki nem fognak fizetni, és ezért nem tud majd fizetni. Vagyis az a negatív kommunikáció, ami Magyarországon eluralkodott, az a gazdaság kilábalása, fejlődése és jövőbeli perspektívája szempontjából negatív, és én ezt borzasztónak tartom. Magyarországon 2005 közepétől kezdve mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy rendbe kell tenni a költségvetést, az államháztartás működését, magyarul: reformokat kell csinálni. A GKI ezt minden anyagában leírta, de nagyon sokan mások is elmondták. A 2006-os parlamenti választások előtt minden politikai párt vezetőjével találkoztam, én, személyesen, s ez nem egy kézfogás volt valahol valamilyen fogadáson, hanem szűk körű beszélgetés, és a szakértők széles köre biztos ugyanígy volt ezzel. És nyilván mindenki elmondta, hogy ez jön, nem elkerülhető.

- Ezt 2006 elején a Piac & Profit is megírta...

- Mindenki megírta. Ennek ellenére ma sokan úgy tesznek, mintha ez új dolog lett volna. Kétségtelen, hogy ennek nem volt súlya a politikai kampányokban - bár Veres János tett félmondatokat, és Gyurcsány Ferenc is -, azok arról szóltak, hogy hány ezer milliárdot osztogatunk szét. De az öszödi beszéd nyilvánosságra hozatala nyomán a politika boszorkánykonyhájában a történet átalakult: van egy párt, egy kormány, amely morálisan súlyosan elítélendő módon hazudott a társadalomnak, és van egy ellenzék, amely morálisan érintetlen, semmi rosszat nem tett. Pedig a választások előtt mindkét fél pontosan tudta, hogy mi a helyzet gazdaságilag. Az ellenzék, pontosan ugyanúgy informáltan, abszolút irreális ígéreteket tett a kampányában. Én azt gondolom, hogy ez morálisan ugyanúgy elítélendő magatartás volt, bár kétségkívül mindig a kormányé a nagyobb felelősség, de nem egyedül az övé: osztoznak az ellenzékkel, és nem száz a nullához, hanem - ki hogy akarja - hatvan-negyven vagy hetven-harminc arányban. Ezt a problémát azonban abszolút nem tudta kezelni a koalíció, és ebben a hitelességi válságban egyre lejjebb csúszott. Elkezdett reformokat, tele sok rossz lépéssel, buta kommunikációval, rossz vezetőkkel, miniszterekkel esetenként, ez mind igaz, de az alapirány jó volt: hogy az öngondoskodás irányába kell menni, hogy az egészségügybe be kell vinni a magánüzleti gazdálkodás elemeit, hogy nem lehet mértéktelenül finanszírozni az egészségügyi kiadásokat, hogy biztosítási elvet kell követni az egészségügyben...

Teljes cikk a Piac és Profit magazin nyári számában...