Változik a jogszabály, rugalmasabban tudunk hitelt felvenni lakás-takarékpénztári megtakarítással

Jóval rugalmasabbá válik a lakás-takarékpénztári megtakarításhoz kapcsolódó hitelfelvétel egy nemrég megjelent jogszabálytervezet szerint. Ez jelentősen növelheti az érdeklődést a konstrukció iránt – és persze hozhat némi élénkülést a lakáshitelek piacán is.

A kamatbónusz már nem minden

A lakás-takarékpénztári megtakarítások után járó állami támogatás megszüntetése óta a felhalmozott pénz utáni, 10-30 százalékos kamatbónuszokkal próbálják csábítóbbá tenni a konstrukciókat a piaci szereplők: a jelek szerint sikerrel, hiszen az utóbbi időszakban sorra számoltak be arról, hogy a szerződéskötések száma már az állami támogatás megszűnése előtti időszakra jellemző szinten mozog. A három lakástakarék kínálata viszont hasonló ugyan, de egyáltalán nem homogén, és a szereplők – érhető módon – egyedi akciókkal is igyekeznek magukra terelni az ügyfelek figyelmét.

Az Erste Lakástakarék az egyes módozatok futamidején változtatott a közelmúltban. A nyár elején bevezettek egy tízéves futamidejű termékváltozatot, amelynél viszont adott a lehetőség arra is, hogy az ügyfél négy év eltelte után lakáscélú részkifizetést igényeljen. Ekkor akár a saját befizetés 40 százalékának megfelelő összeg is felvehető, miközben az ügyfelek a vállalt havi befizetés összegét is növelhetik vagy akár csökkenthetik. Fontos, hogy a részkifizetéssel a szerződést nem kell megszüntetni, miközben továbbra is jár a 30 százalékos kamatbónusz a befizetések után. Szintén fontos változás, hogy az Erste Lakás-takarékpénztár júliustól a legrövidebb futamidejű konstrukciónál négyről öt évre növelte a megtakarítási időszakot. A pénztár a szerződéses összeg egy százalékát kitevő számlanyitási díjat is elengedi egy most futó akció keretében, ha az ügyfél megfelel a meghatározott feltételeknek. A pénztár – ahol egyébként a vállalt havi befizetés összege 10 ezer és 50 ezer forint között mozoghat – a konstrukció paramétereit részletesen bemutató lakástakarék kalkulátort is üzemeltet a honlapján, bár az érdeklődők természetesen kérhetnek személyes tanácsadást is.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo