Az uniós tagsággal járó lehetőségekről és veszélyekről Szent-Iványi Istvánt, a Magyar Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek Bizottságának elnökét kérdeztük.

– Mostantól a kommunikációban más sebességre kell kapcsolni. Az új kormány személyes feladatának érzi – és persze én is –, hogy mindenkit elegendő információhoz juttasson. És itt nem csak a vállalkozókra gondolok. Ez a változás mindenkit érinteni fog. Jövőre népszavazást kell kiírni; igaz, ezt nem írja elő törvény, “csak” a demokrácia követeli meg.

– Szavazni viszont csak arról lehet, amit ismerünk. Vajon tisztában vannak-e mondjuk az élelmiszerboltok tulajdonosai azzal, hogy az unió hány négyzetméteres minimális boltnagyságot ír elő, vagy a gyártók, hogy milyen környezetvédelmi előírásoknak kell megfelelniük?

– A gazdaság szereplői azért nem olyan rosszul informáltak. A kereskedelemben például a multinacionális nagyvállalatok árnyékában már most is nagy a verseny. Az élelmiszeripar szintén két részre szakadt: nagyokra, amelyek már most is az uniós normák szerint működnek, és kicsikre, amelyek igyekeznek megmaradni. Például sok hazai vágóhíd nem felel meg a közösségi előírásoknak, és az állattartás módjában is szigorú előírásokra kell számítanunk. De mindig lesznek kisvállalkozások, amelyek olyan terméket állítanak elő, amit a nagyok nem, vagy csak drágábban tudnak. Az EU országjelentése a mezőgazdaságon és a környezetvédelmen kívül egyetlen ágazatnál sem állapított meg komoly elmaradást. Alkalmazkodásra képtelen területet pedig nem talált. Tény, hogy a közösségi joganyag – az Acquis Communautaire – hetvenezer oldal; ezt nehéz lenne betűről betűre mindenkivel megismertetni. A céltudatos felkészítés, a szakmai csoportoknak szervezett speciális szemináriumok eredményesebb módszernek ígérkeznek. És bár tényleg számos változás lesz, sok közülük már a társulási szerződés aláírásakor érvénybe lépett.

– A szakmákat érintő jogszabályokon kívül a csatlakozással együtt jár néhány olyan új körülmény, amely mindenkire hat. Készülnek ezekre a hazai vállalkozások?

– Magyarországnak már most is az EU a legjelentősebb külkereskedelmi partnere, és az árucsere-forgalom nagy része vámmentes. A vámok további eltörlése pedig csak könnyíteni fogja a hazai kis- és középvállalkozások helyzetét. Ugyanakkor a piaci versenyfeltételek – néhány területtől eltekintve – élesebbek lesznek. A fogyasztók számára ez kedvező, ám a piac egyes szereplőit nehéz helyzetbe hozhatja. Ez persze az unióban már bent lévő államokra is igaz, éppen ezért az őket támogató programok széles köre létezik. Csatlakozás után a hazai kis- és középvállalatok is számíthatnak erre a segítségre, ám csak azok, amelyek vállalják az uniós adminisztrációt, ami nem kis többletmunkát jelent. Arról nem is beszélve, hogy jelenleg a magyar vállalkozók közül kevesen tudnak az uniónak megfelelő pályázatot elkészíteni. Erre a kicsiknél sem humán-, sem anyagi erőforrás nem áll rendelkezésre. Azok azonban, amelyeknek nincs tőkéjük, ellenben az alkalmazkodásra épkézláb tervet dolgoznak ki, bizton számíthatnak a kormány segítségére. A statisztikai adatszolgáltatásban is mindenképpen komoly változásokra kell számítani, ami a vállalkozások számára azt jelenti, hogy más bontásban, több adatot kell szolgáltatniuk. Ez egyrészt növeli a költségeket, másrészről azonban fehéríti is a gazdaságot. A Pénzügyminisztérium például már idén áttér az unió által javasolt rendszerre.

– Mi lesz a Széchenyi-tervvel? Hiszen a közösségi támogatáspolitika tükrében a kis- és középvállalatok jelenlegi állami támogatásait is felül kell vizsgálni, és a jelenlegi pályázatok helyére többnyire az ön által előbb említett SME – Small- and Mediumsize Enterprises – Programok lépnek.

– Miután a munkavállalók hatvan-hetven százalékát ez a kör foglalkoztatja az EU-országokban is, itt az unió elnézőbb. A Széchenyi-terv rájuk vonatkozó fejezetei valószínűleg akadálytalanul folytatódhatnak tovább. Hosszabb távon azonban ki kell alakítani az egységes támogatási rendszert, ami elsősorban a jelentős adókedvezményeket élvező nagyvállalatokat fogja kedvezőtlenül érinteni. Többek között ezért nincs még lezárva a versenyfejezet tárgyalása.

– Ön is említette, hogy a környezetvédelem kapcsán komoly aggályok merültek fel, mégis, ezt a fejezetet szinte az elsők között zárták le. Itt milyen terheket ró az alkalmazkodás a gazdaság szereplőire?

– Szerencsére ebben az esetben hosszú távú alkalmazkodási stratégiát kell kidolgozni: a hazai környezetvédelemnek tíz év alatt kell felnőnie az EU-normákhoz. Ez az átmeneti időszakban – számításaink szerint – évi háromszázmilliárd forint nagyságrendű beruházást tesz szükségessé, amit egyrészt uniós forrásból, másrészt költségvetési pénzekből kell kigazdálkodni. Az utóbbi valószínűleg az adók átcsoportosítását eredményezi. Ugyanakkor ilyen volumenű fejlesztés számtalan vállalkozásnak adhat munkát. Amit száz éve még a hadiipar jelentett egy ország gazdasága számára, azt ma a környezetvédelmi beruházások testesítik meg. És ha megnézzük, a világon mindenhol a mozgékony, közepes méretű cégek szakosodtak erre a területre.

– Írország csatlakozását sikertörténetként szokták emlegetni. Belépésekor, 1973-ban az egy főre jutó GDP a hatvan százaléka volt az unió átlagának, ma százhúsz százalék. A sikerben a helyi vállalkozásoknak is kiemelt szerepük volt.

– Igen, ám azt nem szabad elfelejteni, hogy a szárnyalás a csatlakozás után tíz évvel, egy stagnáló időszakot követően következett be. Az ír nemzeti fejlesztési terv kifejezetten támogatta a kis- és középvállalkozói szektort, elsősorban a high-tech és a szoftverfejlesztés területén. Ezt pedig egy egyetemi reform előzte meg. A siker kulcsa az volt, hogy be tudott kapcsolódni az unió szellemi áramába. Ez lehet Magyarország és a hazai vállalkozások számára is a megoldás. Abban, hogy a helyi vállalkozások mennyire fogják felvenni a versenyt az unióbeli társaikkal, sok múlik azon, hogy milyen szellemi kapacitást tudnak kiépíteni. Fejlesztés nélkül nem megy. Aki nem tud az EU szellemi kihívásainak megfelelni, az kiesik. Az innovatív, alkalmazkodni képes vállalkozások viszont profitálni fognak a klubtagságból.

– Egyesek szerint a csatlakozással járó ár- és bérszínvonal felzárkózása komoly feszültségeket gerjeszthet, illetve ronthatja jelenlegi versenypozíciónkat.

– A versenypozíciónkat illetően szerintem komolyabb gond az átlagos munkatermelékenység még mindig nagyon alacsony szintje. Még akkor is, ha az EU sikersztoriként emlegeti az elmúlt tíz évben megvalósult fejlődést.

– Milyen mértékű lemorzsolódásra számít?

– Miután már most is csak kevés ágazatban védett a piac, valójában nem számítok jelentős számú felszámolásra vagy csődre. Biztos, hogy az acéliparban és a bányászatban komoly változások lesznek, ami persze nem azt jelenti, hogy fel kell számolni. Meg kell találni azt a részterületet, ahol, és azt a módot, ahogyan a jövőben tovább élhetnek. A csatlakozásnak lehet olyan pszichológiai hatása, ami a magyar piactól eddig távol maradó kisebb vállalkozásokat is becsábítja. Ez pedig a verseny élesedését vonja maga után. Egyes szolgáltató ágazatokban vagy a turizmus területén azonban a helyismeret továbbra is a hazaiaknak jelenthet előnyt. A lemorzsolódás minimalizálásában legfontosabb a könnyen hozzáférhető tájékoztatás. Meg kell ismerni a piacot, amelynek mi is szereplői leszünk, másrészt pedig látni kell a piaci réseket, amelyeket sikeresen betölthetünk.

– Egy helyi kisvállalkozástól azonban nehezen elvárható, hogy tudja, mire van igény egy távoli francia faluban.

– Ezért a legfontosabb, hogy a háttérben egy jól szervezett információs bázis alakuljon ki. Ám alkalmazkodni képes, fejlesztésekre kész vállalkozók nélkül nincs kit tájékoztatni.

Megjelent a Piac és Profit magazin 2002. július-augusztusi számában