A panellakások négyzetméterára februárban tetőzött, azóta lassú, de folyamatos csökkenésben van. Júliusra a szegmens a februári csúcshoz képest több mint 8 százalékkal olcsóbb lett, és az ár az év eleje óta nem látott mélypontra süllyedt. A csökkenés nem egyetlen hónap kilengése: a tavaszi és a nyári hónapokat összevetve is egyértelmű a lefelé mutató irány.
A téglaépítésű lakások viszont stabilak maradtak, sőt tovább drágultak: a tavaszi szinthez képest a nyári hónapokra emelkedtek, és júliusban érték el az idei legmagasabb átlagos négyzetméterárukat. A két szegmens tehát ellentétes irányba indult el, ez adja az árolló újranyílását.
A különbség látványos. Tavasszal a panellakások átlagos négyzetméterára már csak 11 százalékkal maradt el a téglaépítésűekétől – a két piac ekkor került a legközelebb egymáshoz. Júliusra ez a különbség újra közel 21 százalékra nyílt, vagyis gyakorlatilag visszaállt az év eleji, tág szintre.
Érdekesség, hogy mindezt a piac egésze alig érzékeli. A használt lakások átlagos négyzetméterára összességében stabil maradt, tavaszról nyárra nagyjából 1 százalékkal még emelkedett is – vagyis általános árcsökkenésről szó sincs. A látszólagos nyugalom azonban két ellentétes folyamat eredője. A magyarázat a piac összetételében látszik, a budapesti használt lakáspiac mintegy négyötödét a téglaépítésű lakások adják, és ezek drágulása bőven ellensúlyozza a jóval kisebb súlyú panelszegmens visszaesését az átlagban. Négyzetméterre vetítve a panel esése valójában nagyobb, mint a tégla emelkedése. A piac egésze mégis stabilnak tűnik, mert a súlyát tekintve a tégla adja meg az alaphangot.