Új korszak kezdődött a cégvilágban

2025-ben nem egyszerűen kevesebb új vállalkozás alakult, hanem látványosan visszaesett azok száma is, akik először vágtak bele a cégalapításba. Az Opten adatai szerint az új belépők száma gyorsabban csökkent, mint maga a cégalapítás.

A céghalmozás oldalán ezzel párhuzamosan nem a koncentráció erősödése, hanem a kivárás vált meghatározóvá. A végső tulajdonosi hálózatokat vizsgálva 2025-ben csökkent a sok vállalkozáshoz köthető magánszemélyek száma: a 6–10, a 11–50, valamint az 50-nél több céget irányító végső tulajdonosok köre egyaránt szűkült, összesen közel 350 fővel a 2024-es mintegy 10,5 ezres bázishoz képest.

A tapasztalt szereplők stratégiáját 2025-ben már nem a növekedési expanzió, hanem a pozíciótartás határozta meg.

Az új vállalkozások ugyanakkor továbbra is elsősorban a fiatalabb generációkhoz kötődnek, az Y generáció és az azt követő korosztályok együttesen közel 60 százalékban vesznek részt az új alapításokban. Visszafogottabb aktivitásuk így nem generációs kérdés, hanem egyértelmű gazdasági jelzés, a jelenlegi környezetben a vállalkozásindítás kockázatait sokan túl magasnak érzik.

„A 2025-ös adatok alapján a vállalkozói környezetet nem a növekedési expanzió, hanem a kockázatok tudatosabb mérlegelése határozta meg” – mondta Alföldi Csaba, az Opten céginformációs szakértője.

 

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo