A másik, szintén felmerülő probléma a tőkeszükséglet, egyáltalán, a tőke elérhetősége. Az infrastruktúra elöregedőben van, és szükség lenne további beruházásokra az új technológiákhoz. Magyarországon sokáig még a GDP növekedési ütemét sem érte el az egészségügyre fordított összegek növekedése. Aztán 2012-től jelentős fordulat következett be, amikortól ezek a közkiadások végre nagyjából a GDP növekedésének arányában növekedtek. Az európai uniós támogatások az elmúlt időszakban jelentős beruházási erőforrásokat biztosítottak (elsősorban) a vidék egészségügyi intézményrendszerében. Az Egészséges Budapestért Program pedig azt ígéri, hogy a következő időszakban Budapesten is hasonló léptékű fejlesztések valósulnak majd meg.
Muszáj kitérni a humánerőforrásra. Az egészségügyben az egész világon munkaerőhiány van, amely ráadásul fokozatosan növekszik. Ez egy humánintenzív szektor, a költések 50-60 százaléka végső soron a személyzeti költségekre megy el. Nálunk van olyan közkórház, amely már az extremitás kategóriájába tartozik a maga 75 százalékos (!) mutatójával. A szakemberhiány mindenütt az első számú probléma, és ez csak rosszabb lesz.
Az EU-hoz való csatlakozásunk óta eltelt 15 évben sok ezer orvos és ápoló élt a lehetőséggel, és külföldre ment dolgozni. Ez és a magánellátók fejlődése egyértelműen feszültséghez vezetett az állami ellátórendszerben. Emiatt nálunk az átlagosnál nagyobb probléma a korfa: sajátos U alakú a dolgozó orvosok korösszetétele.
Hol vannak a teljesítményt mutató adatok?
Már szóba került a digitális technológia, de vissza kell térni rá, mert robbanásszerűen növekszik az elérhető adatok volumene és típusa, aminek nagy jelentősége van a klinikai döntéshozatalnál. Egyre több országban digitalizált a teljes egészségügyi ellátórendszer. Mi is beléptünk ezen országok sorába: ráadásul szinte a teljes lakosságra kiterjedő egységes adatbázis jött létre. Nagyon nagy dolog, hogy az EESZT (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér) a teljes, OEP/NEAK által finanszírozott ellátási körben egységes, digitalizált információt biztosít a rendszer minden szereplője számára. Még inkább így lesz ez az idei év közepétől, amikor az államival párhuzamosan működő magán-ellátórendszer is bekapcsolódik a rendszerbe – azok a nagyobb magánszolgáltatók, akik ma számlát adnak, nyilvánosak a beszámolóik, jogilag releváns és adekvát szerződéses rendszerben tevékenykednek.
A fejlett világban egyre több előírás van, amely alapján a szolgáltatóknak különböző mutatókat kell mérniük, számolniuk és azután elérhetővé tenniük az emberek számára. Napjainkban Kanadában, Skandináviában és az Egyesült Királyságban törvény kötelezi a szolgáltatókat arra, hogy közzétegyék a minőségi mutatóikat. Ezek közé tartozik például a halálozási ráta, a betegek visszavétele, a fertőzési ráták. Néhány szolgáltató önként megoszt további információkat is.
