Mi ma e tekintetben igencsak hátul kullogunk. Lényegében semmit nem tudhatunk meg arról, hogy milyen egészségnyereséget biztosítanak ma az ellátók a hozzájuk fordulóknak. Ez nem csupán a magánszolgáltatók esetében van így, hanem eléggé sajátos módon az állami ellátórendszerben is. Ami azért különösen abszurd, mert ezek az adatok (egész pontosan azok jelentékeny része) már ma is rendelkezésre állnak.

Ösztönzőket is tartalmaznak ezek a rendszerek. Sok esetben pénzügyi bónusz jár a magas színvonalú szolgáltatásért. Svédországban például teljesítményalapú kifizetések vannak minőségi célokhoz kötve, összhangban a klinikai előírásokkal. Angliában az NHS (National Health Service) szolgáltatóit az úgynevezett CQUIN (Commissioning for Quality and Innovation) rendszerrel ösztönzik a minőség fejlesztésére: pluszforrásokat kapnak, ha előre tudnak lépni az NHS standard szerződésük alapján.

Nálunk ezzel szemben TEK van. Ez a területi ellátási kötelezettség nevű rendszer azon alapul, hogy az egyes TAJ kártyák (kibocsátáskori állapot) lakóhely szerint besorolódnak az állami, NEAK által finanszírozott ellátási körbe. Az adott TAJ kártya szempontjából TEK-es ellátó csak akkor küldheti tovább a beteget egy a hierarchiában feljebb álló intézménybe (diagnosztikára vagy kezelésre, beavatkozásra), ha bizonyítani tudja, hogy az adott ellátást nem képes a betegnek nyújtani. Ellenkező esetben köteles a hozzá tartozó beteget ellátni.