Tízen túliak társasága: lassan kihalnak az öt évig fix kamatú lakáscélú hitelek

Az utóbbi időszakban több hitelintézet is száműzte a kínálatából az ötéves kamatperiódusú lakáscélú konstrukciókat, így ezek jelentősége rohamosan csökken a piacon. A piaci feltételű kölcsönök térfelét most már egyértelműen a 10 éves kamatperiódusú, illetve a végig fix kamatozású konstrukciók uralják, miközben a CSOK Plusz megjelenése – illetve annak sajátosságai – miatt visszatértek a térképre a legfeljebb egyéves kamatfixálású kölcsönök is.

Az UniCredit Banknál például a végig fix kamatozású, Stabil Kamat Minősített Fogyasztóbarát lakáshitel egyes változatainál jóval kedvezőbb kamatok érhetők el a 10 éves kamatperiódusra kínált Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelekhez képest, ám előbbieknél sem mindegy, hogy milyen futamidőt választ az ügyfél, és persze az sem, hogy milyen kedvezményekre jogosult. A Gránit Bank pedig jelenleg csak 10 éves kamatperiódus mellett kínál piaci lakáshitelt, igaz, azt igen vonzó, 6,18 százalékos, éves kamat mellett teszi, úgy, hogy az induló költségeknél is ad kedvezményeket. A MagNet Bank beszédes nevű, Stabil Tízes Lakáshitele szintén egyeduralkodó a pénzintézet kínálatában: itt az induló díjakhoz kapcsolódó akció mellett a bankhoz érkező, megfelelő nagyságú igazolt jövedelemmel, és a közösségi célok támogatásának vállalásával lehet kamatkedvezményt elérni.

„Minden jel arra utal, hogy a 2024-es év a hosszú kamatperiódusú kölcsönökről szól majd a piaci feltételű lakáshiteleknél, a szélesebb kínálat alapján pedig az is feltételezhető, hogy a tízéves kamatfixálású konstrukcióké marad a legnagyobb szelet az új kihelyezéseken belül. Nem véletlen az sem, hogy júniusra már 183 hónapra – több mint 15 évre – emelkedett a kamatperiódus átlagos hossza a lakáshitel-szerződéseknél, ami több mint hat évvel hosszabb a három évvel korábbinál” – hívta fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

 

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo