Szigorodó szabályokra és szélesebb jogkörű versenyhatóságra kell készülnie a gyógyszeriparnak

A versenyhatóság Magyarországon is egyre szélesebb vizsgálati jogkörrel rendelkezik, amire a gyógyszeriparban aktív cégeknek is fel kell készülniük – hangzott el a Baker McKenzie ügyvédi iroda nemzetközi konferenciáján Varsóban.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

„A házkutatás akadályozásáért egyre keményebb eljárási bírságokra lehet számítani – például abban az esetben, ha a hatóság által lefoglalt adatok titkosítottak: Magyarországon is van olyan precedens, amikor a hatóság több százmillió forintos bírságot szabott ki, mert a lefoglalt eszközökön lévő adatok titkosítását nem lehetett feloldani – mondta Dr. Horányi Márton, a Baker McKenzie versenyjogi partnere. – A hatóság a házkutatás során akár véletlenül talált bizonyítékokat is felhasználhatja az eljárásban a jogsértés megállapítására. Sőt, a magánszemélyek által készített titkos felvételek is felhasználhatók, függetlenül attól, hogy azok jogszerűen készültek-e vagy sem – az egyetlen követelmény, hogy ne ez legyen az egyetlen bizonyíték.”

A versenyhatóság erőfölény gyanúja esetén vizsgálhatja az úgynevezett csökkentett nagykereskedői megállapodásokat (RWA) is – ezek azok a megállapodások, amelyek keretében a gyógyszergyártók csak néhány kiválasztott nagykereskedőt vesznek igénybe. Ilyen vizsgálatot lefolytattak már a magyar GVH és a környező országok versenyhatóságai is. A szomszédos országokban szintén kiemelt versenyhatósági figyelemben részesítik a közvetlen patikai, illetve kórház részére történő értékesítési modelleket (DTP/DTH).

Nehezebb piacra jutás és korlátozott kommunikáció

A magyarországi törvények és ítélkezési gyakorlat további korlátokat szab a gyógyszeripari kommunikációban, illetve az egészségügyi szakemberekkel való kapcsolattartás terén is. A promóció a gyógyszerekkel kapcsolatos kereskedelmi gyakorlat, amely az egészségügyi szakembereket célozza meg. Ugyanakkor kereskedelmi gyakorlatnak minősülnek a promóció mellett azok a szakmai és tudományos tevékenységek is, amelyek célja a gyógyszerek felírásának, használatának és értékesítésének elősegítése – így sok esetben nehéz különbséget tenni a promóció és a tudományos tevékenység között. Az általános szabály az, hogy csak regisztrált orvoslátogatók kommunikálhatnak az orvosokkal a cég gyógyszereivel kapcsolatban. Az orvosi osztályhoz tartozó úgynevezett Medical Scientific Liaison (MSL) munkakörökben dolgozók akkor kommunikálhatnak orvosokkal, ha az átadott információ és a terjesztés módja teljes mértékben elválasztható a gyógyszerek értékesítésének támogatásától, ami nagyon nehezen megvalósítható feltétel.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo