Szakítottak a biztosítók

Díjbevétel-növekedésben a 2008-as pénzügyi válság óta a legjobb évét produkálta tavaly a globális biztosítási szektor, ebben azonban közrejátszott a még 2023-ban is igen magas infláció – állapítja meg az Allianz friss jelentésében, amelyből az is kiolvasható: az életbiztosítások frontján Ázsia számít a legnagyobb piacnak. Az előttünk álló évek dinamikáját ugyan a gazdasági növekedés fogja meghatározni, a mesterséges intelligencia térnyerése azonban ugrásszerű javulást hozhat a költségmegtakarításban és a hatékonyság növelésében.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A világ biztosítói összesen 6200 milliárd eurós díjbevételt értek el 2023-ban, amivel az elmúlt három évben 21,5 százalékos növekedést produkáltak – áll az Allianz legfrissebb Globális biztosítási jelentésében. Ez azonban csalóka eredmény az elemzés készítői szerint, hiszen ha az időszak magas inflációs rátáját is figyelembe vesszük, ezzel korrigálva a biztosítási díjak mindössze 0,7 százalékkal tudtak nőni reálértéken 2020 óta. Nominális értelemben azonban a 2023-as év a legjobb volt a biztosítási díjakból származó bevételek bővülésének szempontjából 2006 óta, azaz a 2008-as pénzügyi válságot megelőző időszak óta.

Ázsia és Amerika hasít a biztosítási szegmensekben

A globális díjbevételi állomány 7,5 százalékos bővülése mögött a biztosítási szegmensek kiegyensúlyozott teljesítménye figyelhető meg. Az életbiztosítási szektor 8,4, a vagyon- és felelősségbiztosítási 7, az egészségbiztosítási pedig 6,6 százalékkal emelkedett. A legkiemelkedőbb teljesítményt 14,9 százalékos növekedéssel Ázsia nyújtotta az életbiztosítások terén, amely a világ legnagyobb életbiztosítási piaca a maga 39 százalékos részesedésével. A vagyon- és felelősségbiztosítás szegmensben a 7,1 százalékos éves növekedés is elég volt Észak-Amerikának ahhoz, hogy 54,2 százalékos globális piaci részesedésével megőrizze elsőségét.

A világ biztosítói 6200 milliárd eurós díjbevételt értek el tavaly
A világ biztosítói 6200 milliárd eurós díjbevételt értek el tavaly
Fotó: Depositphotos

Míg számos iparágban a feltörekvő gazdaságok kezdik maguk mögé utasítani a hagyományos piacokat, a globális biztosítási iparágat továbbra is az Egyesült Államok uralja. Sőt, az elmúlt évtizedben az amerikai biztosítási piac még növelni is tudta világméretű részesedését, 41,3-ról 44,2 százalékra. Mivel Kína ugyanebben az időszakban csaknem megduplázta globális részesedését – 10,6 százalékra növelve azt –, ezt elsősorban Nyugat-Európa (mínusz 6,7 százalékpont) és Japán (mínusz 2,8 százalékpont) rovására tudta megtenni.

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo