Pozitív kilátások a forintárfolyam alakulásában

Az ipar helyreálló és új kapacitásokból eredő növekedése, valamint a szolgáltatásokhoz, kereskedelemhez és fogyasztáshoz kapcsolódó iparágak helyreállása 3,5 százalékos stabil gazdasági bővülést vetítenek előre az idei évre. Az egyszámjegyű inflációs szint elérése után a közeljövő fő kérdése a 4 százalékos jegybanki célsáv teljesítésének üteme lesz, melyre az MBH Bank elemzői szerint a harmadik negyedévben kerülhet sor. Az elemzők szerint a tavalyi év második felében meginduló dinamikus dezinfláció, a javuló külső egyensúly, illetve Magyarország továbbra is kedvező kockázati besorolása teret enged a jegybank alapkamat-csökkentési törekvéseinek, melynek hatására az idei harmadik negyedév elejére 6 százalékra csökkenhet az irányadó kamatszint. A gazdaság teljes foglalkoztatotti létszáma az év végén közel 4,8 millió fő volt, így a hazai munkaerőpiac továbbra is a teljes foglalkoztatottság közelében áll. Az elemzők szerint a kamatcsökkentések és a vonzó kamatfelár mérséklődésének hatását ellensúlyozza a külső egyensúly és a folyó fizetési mérleg markáns javulása, így 2024 végére a forint euróval szembeni árfolyama a 372,50-es szint körül alakulhat.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Nem várt mélypontra csökkent az infláció decemberben

A várakozásoknál kedvezőbb szintre, 5,5 százalékra csökkent, s ezzel két és fél éves mélypontra mérséklődött az infláció decemberben, így a 2023-as éves átlagos infláció 17,6 százalékon alakult. A dezinflációs folyamatot továbbra is érdemben segítik a bázishatások; kikerült az összevetésből a háztartási energiaárak egy évvel ezelőtti meredek emelkedése, valamint az élelmiszerárakban az egy évvel korábban még jelenlévő kiugró áremelkedés is az 5 százalékos drágulási ütem alá lassult.

Az MBH Bank elemzői az idei év első hónapjaiban a bázishatások, a visszafogottabb kereslet, az élelmiszereknél megjelenő egyre szélesebb körű árkorrekciók, illetve a versenyt erősítő lépések, továbbá a tartós cikkeknél tapasztalható kifulladó áremelkedés miatt az infláció további mérséklődésére számítanak.

A bázishatásokban szerepet játszik, hogy a nemzetközi nyersanyag- és energiaárak többségében már a 2021-es szintekre estek vissza az utóbbi hónapokban. Az alkohol- és dohánytermékek áremelkedése, valamint a szolgáltatók jelentős részénél továbbra is megfigyelhető áremelkedés ugyan mérsékli az infláció csökkenésének ütemét, összességében azonban 4,1 százalék lehet az idei éves inflációs ráta – az üzemanyagok év eleji jövedéki adóemelése ellenére is –, ami 0,2 százalékponttal magasabb az elemzők előző prognózisánál. A szakemberek várakozása szerint a harmadik negyedévben kerülhet a 4 százalékos jegybanki célsáv alá először az inflációs mutató, azonban a piaci szereplők az év első két hónapjában hozott átárazási döntéseinek mértéke hordozhat kockázatot.

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo