Pozitív kilátások a forintárfolyam alakulásában

Az ipar helyreálló és új kapacitásokból eredő növekedése, valamint a szolgáltatásokhoz, kereskedelemhez és fogyasztáshoz kapcsolódó iparágak helyreállása 3,5 százalékos stabil gazdasági bővülést vetítenek előre az idei évre. Az egyszámjegyű inflációs szint elérése után a közeljövő fő kérdése a 4 százalékos jegybanki célsáv teljesítésének üteme lesz, melyre az MBH Bank elemzői szerint a harmadik negyedévben kerülhet sor. Az elemzők szerint a tavalyi év második felében meginduló dinamikus dezinfláció, a javuló külső egyensúly, illetve Magyarország továbbra is kedvező kockázati besorolása teret enged a jegybank alapkamat-csökkentési törekvéseinek, melynek hatására az idei harmadik negyedév elejére 6 százalékra csökkenhet az irányadó kamatszint. A gazdaság teljes foglalkoztatotti létszáma az év végén közel 4,8 millió fő volt, így a hazai munkaerőpiac továbbra is a teljes foglalkoztatottság közelében áll. Az elemzők szerint a kamatcsökkentések és a vonzó kamatfelár mérséklődésének hatását ellensúlyozza a külső egyensúly és a folyó fizetési mérleg markáns javulása, így 2024 végére a forint euróval szembeni árfolyama a 372,50-es szint körül alakulhat.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A teljes foglalkoztatottság közelében áll a hazai munkaerőpiac

A legutolsó adatok szerint a tavaly szeptember-novemberi időszakban továbbra is csúcson állt a foglalkoztatottság, a hazai elsődleges munkaerőpiacon 34 ezer új munkahely jött létre az előző év azonos időszakához képest. A közfoglalkoztatottak száma 6 ezer fővel csökkent, a külföldre ingázók pedig 13 ezerrel voltak többen, így a legutolsó háromhavi átlag alapján a gazdaság teljes foglalkoztatotti létszáma közel 4,8 millió fő volt.

Kismértékben a munkanélküliek száma is emelkedett az inaktivitásból a munkaerőpiacra visszatérők számának növekedése miatt, és így az aktivitás is új csúcsra kerül, immár csak kismértékben elmaradva az 5 millió főtől. A legutolsó elérhető adatok szerint az októberi átlagbér emelkedés eközben 14,0 százalék volt a hazai munkaerőpiacon, ami továbbra is az inflációs környezetre való reagálást és a feszes munkaerőpiacot jelzi, és egyben 3,7 százalékos reálbérnövekedést eredményezett a hónapban.

Horváth András, az MBH Bank vezető elemzője hozzátette: „A következő negyedévekben a munkanélküliség továbbra is a 4 százalékos szint körül ingadozhat, a tavalyi éves átlagos ráta pedig 4,0 százalék lehetett. Ezek alapján azt láthatjuk, hogy a korábbi mérsékelt recessziós és magas kamatkörnyezet mellett is a teljes foglalkoztatottság közelében áll a hazai piac.”

A jelenség egyik oka, hogy a két évvel ezelőtti helyreállási problémákból kiindulva a jelenlegi alacsonyabb keresleti szint mellett is igyekeznek megtartani a bevált munkaerőt a piaci szereplők. Ezzel párhuzamosan a béremelkedés mértéke 14,6 százalék lehetett a tavalyi évben, míg idén 10 százalék körül alakulhat az éves bérnövekedési ütem, melyet támogatnak a decembertől 15 százalékkal és 10 százalékkal emelkedő bérminimumok.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo