Magyarország nagy haszonélvezője volt ennek az olcsó orosz nyersanyag, cserébe fejlett technológia „stratégiának”, hiszen nagy versenyelőnyt jelentett a piacon. Lehetett fényűző stadionokat építeni, gázszerelőket milliárdossá tenni, felcsúti kisvasutat építeni, több ezer milliárdos választási kampányt folytatni. Most viszont vége a gazdasági bohóckodás korszakának igazi versenyhelyzetbe került Magyarország, amikoris profi elképzelések, szakemberek és menedzserek kellenének. Demagógia és populizmus helyett komoly országépítő programokra volna szükség, miközben meg kell fizetni a múlt bűneit. Például a 30 éve megígért és folyamatosan elmaradó energiadiverzifikációs programot, amelynek árát most vagyunk kénytelenek kicsengetni, hogy ne menjünk messzire a horvátoknak az Adria-kőolajvezeték hatalmasra emelt tranzitdíjában, vagy az oroszoknak a kőolajárában. És akkor csodálkozunk, hogy mitől két és félszer akkora az infláció nálunk a többi szankcióval érintett országhoz képest, amikor a hátrányok és előnyök ott is ugyanazok.
Orbán Viktor mondta, hogy a szankciókkal lábon lőtte magát Európa, ezt úgy kellene pontosítani, a háború lábon lőtt minket azzal, hogy elveszítettük gazdasági stratégiánkat, amely megengedte a szellemi és anyagi dőzsölést az elitnek. C’est la vie.
