Nem magyar találmány az árrésstop

Március közepétől 30 élelmiszer-kategória esetében alkalmaz a magyar kormányzat árréstoppot. Az intézkedés azért született, mert az év elején több európai országban, így Magyarországon is látványosan drágultak az élelmiszerek. Az Oeconomus Gazdaságkutató megvizsgálta, hogy mit jelent egészen pontosan az árrés és haszonkulcs, milyen más országokban vezették még be ezt az intézkedést. 

Az ehhez nagyon közel álló haszonkulcs (az angol nyelvben markup), azt mutatja meg, hogy egy vállalkozás mennyi nyereséget (hasznot) tesz rá egy termék vagy szolgáltatás bekerülési (beszerzési, előállítási) árára. Ez egy százalékos arány, amely kifejezi, hogy a bekerülési árhoz képest mekkora nyereséget realizál a cég az eladási áron. A számításnál úgyanúgy az eladási és a beszerzési ár különbségét veszik, de itt a nevező a bekerülési ár lesz. A haszonkulcs tehát a bekerülési árhoz viszonyított nyereséget, az árrés viszont az eladási áron belüli nyereség arányát mutatja.

 

Bár az infláció toleranciasávon belül tartása minden egyes európai országban (és a világ más országaira is ez jellemző) a jegybankok feladata, a politikai következmények miatt a kormányzat is érdekelt legalább az alapvető élelmiszerek áremelkedésének a csökkentésében.

2025 márciusának közepétől hazánkban a legalább 1 milliárd forintos éves bevétellel rendelkező kiskereskedelmi egységek esetében 10 százalékban korlátozzák 30 alapvető élelmiszer-kategória esetében az árrést. Ezen tíz százalékponton belül kell kigazdálkodniuk a kereskedőknek az olyan működési költségeiket, mint például az eladóknak fizetett bér, vagy az üzletek rezsi jellegű kiadásai. A szabályozás szerint a korlátozás megszegése 500 ezer és 5 millió forint közötti büntetést von maga után, súlyos vagy ismétlődő megsértés esetén pedig az üzlet ideiglenes bezárását. A 30 alapvető élelmiszer-kategória forgalmazásából esetlegesen tapasztalható veszteségek más termékekre való áthárításával szemben is, amennyiben az indokolt lesz, fel fog lépni a kormányzat.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo