Négy hétre bezár a Keleti az iskolakezdéskor

Felújítás miatt augusztus 25-től négy hétre bezár a Keleti pályaudvar – közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebookon.

A tájékoztatás szerint a Keleti pályaudvaron a 2019-es felújítást követő legnagyobb beruházást hajtják végre. A beavatkozások nagyobb része a műszaki, kisebb része az utasforgalmi tereket érinti. A szeptember 20-ig tartó teljes forgalomszünetelés során éjjel-nappal dolgoznak majd a szakemberek és a munkagépek. Síneket, váltókat és több mint 2 ezer talpfát is cserélnek, ágyazatot pótolnak, és három kilométernyi szakaszon ágyazatrostálást végeznek, 14 kilométeren szabályozzák a vágányokat, és mintegy 16 kilométeren javítják a felsővezetéki hálózatot. Emellett a pályaudvar üzemi és utasforgalmi területeit ellátó elektromos elosztóberendezések karbantartását és cseréjét, valamint ezek távfelügyeleti rendszerbe kötését is tervezik. Átépítik az 1. és 2. vágányok közötti peront, az összes perontetőn is elvégzik a karbantartást, valamint javításokat végeznek a peronok járdáin.

A szeptember elejétől erősödő munkahelyi és iskolai ingázás ideiglenes forgalmi rendjének megszervezésére több megoldás is rendelkezésre áll, mint a nyáron hagyományosan erős távolsági forgalom átirányítására, így a beruházásokat tudatosan időzítették az iskolai szünet végéhez – írták a közleményben. (MTI)

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo