Miben élünk? A lakásállományban is óriási a szakadék az országban

Tavaly közel 4 millió lakásban éltek Magyarországon, ezekből mintegy 200 ezer épült 2010 után, derült ki a 2022-es népszámlálás eddig nyilvánosságra hozott adataiból. Ám az egyes vidékeken igencsak eltérő ütemben újult meg a lakásállomány ebben a tizenkét évben. Gyakran az is régiónként változott, hogy jellemzően milyen és mekkora új otthonokra volt kereslet az egyes területeken.

Méretben is van különbség

Az új otthonok esetében nem csupán a helyszínük, hanem a méretük is szemléletesen mutatja tulajdonosaik elképzeléseit, igényeit vagy sokkal inkább lehetőségeit. A 2010 után épült, lakott lakások között minden hetedik (13,7 százalék) kisebb volt 50 négyzetméternél, viszont minden negyedik (24,8 százalék) elérte legalább a 120 négyzetmétert. De e tekintetben is mutatnak különbségeket az ország egyes területei.

Kislakás-építésben egyértelműen a főváros áll az élen, ott a lakott új otthonok 27,8 százaléka kisebb 50 négyzetméternél, ez a részesedés éppen kétszerese az országos átlagnak. Ugyancsak átlag feletti arányban épültek ilyen „gazdaságos otthonok” Baranyában, Csongrád-Csanádban és Győr-Moson-Sopronban, amiben jelentős szerepe lehetett például a pécsi, szegedi, győri lakóingatlan-fejlesztéseknek. Ha kiszűrjük e városi hatást, és csak a községek újépítéseit tekintjük, akkor Somogyban (8,2 százalék), Baranyában (7,3 százalék) és Jász-Nagykun-Szolnokban (7 százalék) épültek legnagyobb arányban kislakások.

Az aprókkal szemben a felső kategóriában sokkal színesebb az élmezőny. Szeretik a nagy otthonokat a jól prosperáló vármegyékben, de az olyanokban is, ahol egyébként elenyésző volt az építési kedv 2010 után. Így került a lista élére Tolna, ahol a lakott új lakások közel fele (44,6 százalék) elérte-meghaladta a 120 négyzetmétert, kevéssel mögötte következik Zala (43,1 százalék), majd szorosan együtt (41,4-42,1 százalék) Veszprém, Heves, Komárom-Esztergom, és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyék.

 

 

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo