Miben élünk? A lakásállományban is óriási a szakadék az országban

Tavaly közel 4 millió lakásban éltek Magyarországon, ezekből mintegy 200 ezer épült 2010 után, derült ki a 2022-es népszámlálás eddig nyilvánosságra hozott adataiból. Ám az egyes vidékeken igencsak eltérő ütemben újult meg a lakásállomány ebben a tizenkét évben. Gyakran az is régiónként változott, hogy jellemzően milyen és mekkora új otthonokra volt kereslet az egyes területeken.

Egy korszak újépítésű otthonai az emberek aktuális vágyairól és lehetőségeiről is visszajelzést adnak. Így a legutóbbi népszámlálás adatai is beszédesek a tekintetben, hogy a 2010 után újlakásba költözők hol, és milyen ingatlanban vélték megtalálni saját maguk és családjuk jövőjét.

Megújuló lakásállomány (Fotó: Depositphotos)
Megújuló lakásállomány (Fotó: Depositphotos)

A 2022-es cenzus során összesen 3,982 millió lakott lakást találtak az országban, melyek közül 194 ezer, azaz nagyjából minden huszadik épült az utolsó bő évtizedben. Ám voltak területek, amelyek jelentősen felül-, illetve alulmúlták az átlagosan 4,9 százalékos megújulási rátát. (A csupán a lakott lakásokra koncentráló összegzés azon vidékek pezsgéséből keveset mutat, amelyeken viszonylag sok üdülő, illetve "második lakás" épült ezekben az években, ilyen például Somogy, ahol 3,6 ezer lakott és háromezer lakatlan, 2010 után épült lakást számoltak össze.)

Leelőzték Budapestet

Bár hagyományosan a fővárost tekintik a hazai lakáspiac motorjának, Budapest megújulási rátája (5,6 százalék) ez alkalommal alig haladta meg az átlagos szintet. A fővárosnál sokkal vonzóbbnak mutatkozott a közvetlen szomszédsága: Pest vármegyében minden tizedik lakás (10,5 százalék) szinte új. Győr-Moson-Sopron azonban ennél is dinamikusabb fejlődést produkált, a nyugati határ közelsége és az iparfejlesztés miatt is vonzó vármegyében a lakott lakások 11,1 százaléka 2010 után épült. Még egy vármegye tudta e tekintetben megelőzni a fővárost, nevezetesen Vas (5,7 százalék), amit ugyan nem jellemez különösebb iparfejlesztés, de jó bázis az ausztriai munkavállaláshoz. (Mivel ebben a vármegyénkben az egyik legkisebb a lakásállomány, így itt akár egy ilyen "másodlagos vonzerő" is felpezsdíthette a piacot.)

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo