Ahogy az elemző felidézi: a hazai lakásrendszer merevsége hagyományos gátja annak, hogy a háztartások rugalmasan hozzáigazíthassák a lakáshasználatukat az aktuális szükségleteikhez. Ennek következményei jelennek meg sokszor a zsúfolt háztartások napi feszültségeiben épp úgy, mint a túl nagy lakásban magukra maradók rezsigondjaiban.

A hazai rendszer merevségének okai között szokták említeni, hogy nagyon sokan tulajdonosként lakják az otthonukat, s ezért ez a lakásvagyon nehezen mobilizálható. A jelentés szerint valóban magas, 90 százalékos nálunk az arány, de ez az uniós mezőnyben nem jelent dobogós helyezést.

Például nagyobb Romániában (95 százalék), Szlovákiában (93 százalék) és Horvátországban (91 százalék) is. 80 százalék feletti értéket – az egyedüli Máltát (83 százalék) leszámítva – csak volt szocialista országoknál mutat a statisztika. A skála túloldalán Németország (47 százalék) áll az élen, ahol egyedüliként a lakók többsége bérlő, majd azt követi Ausztria (51 százalék) és Dánia (60 százalék).

Ezek a számok azt is mutatják, hogy a tulajdonosi arányok önmagukban nem szolgálhatnak elegendő magyarázattal egy-egy lakásrendszer merevségére. Hiszen például a hazainál sokkal erőteljesebben a bérlőkre építő osztrák piacon a zsúfoltan (16 százalék), illetve a túlzó helybőségben (31 százalék) lakók aránya nagyon is hasonló a magyarországihoz. Míg Málta piacán az erősen tulajdoncentrikusság sem idéz elő ekkora feszültséget: noha erős a kihasználatlanság (72 százalék), alig van (3 százalék) enyhítést kívánó zsúfoltság.