Mesterséges intelligencia a munkahelyeken

A legfrissebb kutatások szerint a Z-generációsok tanítják az idősebb kollégáikat a mesterséges intelligencia használatára. A munkavállalók többsége szerint a mesterséges intelligencia használatával időt, átlagosan napi 55 percet takarítanak meg – ez heti szinten nagyjából egy teljes munkanappal több produktív munkaidőt jelent.

A kockázatokat is tisztán látják: kétharmaduk (63 százalék) attól tart, hogy karrierjük lassulhat, ha nem sajátítják el az MI-eszközök használatát, és 61 százalék szerint a mesterséges intelligenciát nem használók lemaradhatnak a többiektől. Ugyanakkor a munkaerőpiaci trend a befogadó, közös készségfejlesztés felé mutat: 51 százalék szerint az MI segít áthidalni a generációs különbségeket, és több mint felük rendszeresen megosztja MI-tudását kollégáival. A 25–34 éves korosztályban ez az arány 66 százalék.

Mark Dixon, az IWG alapítója és vezérigazgatója elmondta: „A munka világa gyorsan változik. A technológiai fejlődés – különösen a mesterséges intelligencia terén – növeli a termelékenységet, új karrierlehetőségeket nyit meg, és elősegíti a generációk közötti tudásmegosztást.

Az MI nyújtotta jelentős termelékenységnövekedés hozzájárul ahhoz, hogy a munkacsoportok szorosabban együttműködjenek, rugalmasabban működjenek, és felkészülten álljanak a jövő kihívásai elé. A fiatalabb generációk kulcsszerepet játszanak azzal, hogy digitális készségeiket megosztják kollégáikkal, ami fokozza a teljesítményt és új üzleti lehetőségeket teremt.”

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo