Mennyit szánnak ajándékokra a fiatalok?

A fiatalok döntő része, 84 százaléka tervez ajándékot adni szeretteinek karácsonykor. Ők az idén átlagosan 40 ezer forintot szánnak az ajándékok megvásárlására a tavalyi 37 ezer forint után. Ugyanakkor a medián 25 ezer forint, tehát az ajándékozásra készülő fiatalok fele ennél nagyobb, a másik fele kisebb összeget fordít erre a célra a K&H ifjúsági index szerint. A fiatalok 3 százaléka nem költ ajándékokra, ők maguk készítik a meglepetéseket.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Több vagy kevesebb

A központi régióban élő, ajándékozást tervező fiatalok körében volt a legmagasabb az átlagérték, ők átlagban 49 ezer forintért vennének ajándékot. A nyugati országrészben lakók lényegében az átlagnak megfelelő, 42 ezer forintos összeget mondtak, a keleti régiókban élőknél viszont ugyanez az összeg 31 ezer forint.
 
A múlt évhez képest az idén kevesebben mondták, hogy kevesebbet költenek az előző évhez képest: 14 százalékra csökkent az arányuk az egy évvel korábbi 26 százalékról. A legtöbben - 51 százalék - nem módosították az ajándékozásra szánt összeget, 34 százalékuk viszont igen.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo