Mekkora hitel felvételéhez elég az átlagbér? Kiszámolták

Egy év alatt közel 10 százalékkal nőtt a magyarországi bruttó átlagkereset – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentéséből. A bruttó átlagbér 2025 júniusában 704 400 forint volt a KSH szerint, míg a nettó átlagkereset 484 200 forint volt ugyanebben az időszakban. A nettó keresetek mediánértéke 395 ezer forint volt júniusban. A Bank360 szakértői megvizsgálták, mekkora hitel felvételére elegendők a mostani bérek, illetve ezek alapján azt is megnézték, mekkora ingatlanok megvásárlására adnak ezek lehetőséget.

Mediánbérrel még nehezebb

A fenti adatok alapján a nettó mediánbér összegét megkeresve legfeljebb 27,2 millió és 38,9 millió forintos ingatlanokat lehet megvenni az év eleji adatok alapján, ha a maximum felvehető hitelösszeget 10 százalékos önerő mellett kalkuláljuk ki. Az országos átlagot tekintve a használt lakások négyzetméterárából kiindulva ez 45, illetve 65 négyzetméteres lakást jelent. Az újépítésű lakásoknál pedig 23, illetve 33 négyzetméteres lakásokra lenne elég a felvehető kölcsön.

A fővárosban a használt lakások esetében 23, illetve 33,5 négyzetméter, míg az új lakások esetében mindössze 18, illetve 25 négyzetméteres ingatlan férhet bele a nettó mediánbér mellett, attól függően, hogy piaci vagy kamattámogatott kölcsönt vesz fel az igénylő. (Eltekintve attól, hogy az Otthon Starttal nincs lehetőség 1,5 millió forint feletti átlagos négyzetméterárral lakást venni.)

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo