Mégis szükség lehet az IMF védőhálójára?

Magyarországnak szüksége lehet az IMF és az EU biztosította védőhálóra, főleg ha a nemzetközi hangulat negatívra fordul - közölte a Reutersnek adott nyilatkozatában Simor András, a jegybank vezetője.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Magyar Nemzeti Bank elnöke a nemzetközi hírügynökségnek adott interjújában kifejtette, hogy a nemzetközi befektetői hangulat jelenleg nagyon törékeny, könnyen negatívba fordulhat, így előfordulhat - ellentétben az Orbán-kormány akaratával -, hogy mégis szüksége lesz az országnak az IMF és az EU támogatására.

A szakember arról is beszélt, hogy a svájci frank erősödése növekedési kockázatot jelent Magyarország számára, hiszen az árfolyam leértékelődése a jellemzően svájci frankban eladósodott hitelesek számára a törlesztőrészlet megemelkedését jelenti, amire ők fogyasztásuk és beruházásaik visszafogásával reagálnak.

Simon András, a jegybank szóvivője az MTI-nek adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy a forint árfolyamának további gyengülése - az augusztusi inflációs jelentés készítésekor ismert szinthez képest - veszélyezteti a 3 százalékos inflációs cél elérését. A Monetáris Tanács legutóbbi közleményében úgy fogalmazott, amennyiben az inflációs kockázatok fennmaradnak, vagy tartósan romlik az ország kockázati megítélése, szükségessé válhat az alapkamat emelése. Az MNB augusztusi inflációs jelentésében hangsúlyosan megjelentek a felfelé mutató inflációs kockázatok, amelyek elsősorban a tartósan gyenge árfolyamnak tulajdoníthatók.

Véleményvezér

Élve fejeztek le egy magyart az oroszok

Élve fejeztek le egy magyart az oroszok 

Miért hallgat a magyar kormány, amikor az oroszok gyilkolnak magyarokat?
A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára 

A munkavállalók a lábukkal szavaznak.
Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo