Még több kedvezménnyel csalogatják a lakástulajdonosokat

Nem állnak meg a biztosítók a díjkedvezményeknél a lakásbiztosítási kampány alatt: több százezres vásárlási utalványokat adnak, millió forintos tárgynyereményeket sorolnak. A Grantis alaposan körbenézett a piacon, hogy melyik biztosító, mit ajánl.

1 millió forinttal feltöltött bankkártyát is sorsolnak

A Gránit Biztosító lakásbiztosítása online most 15 százalékos kedvezménnyel köthető meg. A lakásbiztosítási kampány keretében szerződők között, akik befizették az első biztosítási díjat, három darab 1 millió forinttal feltöltött bankkártyát sorsolnak ki.

A Groupama már a lakásbiztosítási kampány kezdete előtt lehetővé tette az 50 százalékos díjengedmény adásának lehetőségét, ami több szerződés megléte, hűségidő és éves díj vállalása, valamint az online ügyintézés alkalmával maxolható ki. Az MFO biztosításhoz 35 százalékos akció jár. A biztosító minden ügyfelük részére biztosítja telefonon is a dedikált kármenedzser segítséget, aki a kár bejelentésétől a kifizetésig kíséri a lebonyolítást. Náluk a napkollektor-napelem és a házi kedvencek balesetére, illetve betegségére vonatkozó fedezet az alapbiztosításban is szerepel.

Okosóra, all risks kedvezmény és segítség a vészelhárításban            

A K&H Biztosítónál összesen akár 60 százalékos kedvezmény is bezsebelhető, ami úgy tevődik össze, hogy 25 százalékos kedvezményt adnak az online kötésre, 20 százalék jár magára a lakásbiztosítási kampányra és legfeljebb 15 százalék kedvezmény az éves díj vállalása esetén. Okosórát kaphatnak azok az ügyfelek, akik újonnan kötnek lakásbiztosítást, vagy már rendelkeznek vele a biztosítónál és életbiztosítást is indítanak tavasszal.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo