Már nem nagyon érdemes benzines autót venni

Aki napjainkban autóval végighalad egy európai belváros utcáin, azonnal számos nyomát láthatja a forgalmi trendek változásának. A külön kerékpáros sávok, az elektromos buszok, az elektromos töltőállomások és a szédült ütemben emelkedő parkolási díjak mind-mind azt jelzik, hogy a személyautók, főleg a belső égésű motorral felszereltek, már nem szívesen látott vendégek a sűrűn beépült belső kerületekben. A jövő az alternatív közlekedési eszközöké és a kibocsátásmentes erőforrásoké.

Az Apple a közelmúltban egy évvel távolabbra, 2026-ra tolta el az önvezető elektromos autója piaci megjelenését, ami jól jelzi, hogy milyen lassú ütemben fejlődik ez a piac. A várakozások szerint ez a jármű országúti önvezető funkciókkal is rendelkezett volna, de az Apple megerősítette, hogy a kocsi nem lesz tökéletesen „önjáró”.

Ettől függetlenül a vezető nélküli járművek a jövőben fontos szerepet fognak betölteni az autógyártásban. A Statistas piackutató intézet előrejelzései szerint a piac mérete 2030-ra eléri a csaknem 14 milliárd dollárt.

Hol töltünk?

A töltőinfrastruktúra hiánya továbbra is komoly akadályt jelent, azonban mivel az elektromos autók iránti kereslet nőni fog, a beszállítók változatlanul élénk üzletmenetre számíthatnak. A Bain & Company nemzetközi tanácsadó cég által összeállított kutatási anyag azt jósolja, hogy 2030-ig csupán az európai értékesítési volumen is öt-hatszorosára nő majd, és eléri a 40-55 milliárd eurót , és a bővülés elsősorban a gyorstöltő hálózatot fogja érinteni. Az USA-ban a 2030-ra várható értékesítési volumen 53-70 milliárd euróra bővülhet.

„Ami a középtávú kilátásokat illet, az ún. next generation okosenergia-szolgáltatások, melyekre a járművek töltéséhez van szükség, még nagyobb jelentőségre fognak szert tenni, és 2030-ra már a jelenlegi előrejelzések szerint is a globális profit nagyjából egyharmadát fogják termelni” - mondta el Al-Hilal István. A fejlesztések középpontjában a vehicle-to-grid (V2g) és a vehicle-to-home (V2H) technológia áll, amelynek lényege, hogy a járművek nem csupán kinyerik az energiát a hálózatból, hanem tárolni és újra leadni is képesek azt. Az elektromos járművek akkumulátorai a jövőben fontos köztes energiatárolási szerepet fognak betölteni, hogy egyensúlyban tartsák az erősen ingadozó megújulóenergia-termelés során megnyilvánuló keresletet és kínálatot.

Az aacheni RWTH Egyetem tanulmánya szerint a fenntarthatóság és az akkumulátor-teljesítmény kiemelt fontossággal bír a globális akkumulátorpiacon. A gyártók folyamatosan növelik a kapacitásukat, és 2030-ra a termelési volumen a várakozások szerint elérheti a 6-9 terawattórát.

Véleményvezér

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo