Luxus és gazdaságos úti célok: merre veszik az irányt a turisták?

A Mastercard Economics Institute legfrissebb globális jelentése szerint a turizmus ágazatot az utasforgalom és a költekezés rohamos növekedése jellemzi. A „Travel Trends 2024” című tanulmány részletesen mutatja be az idegenforgalomi piacot mozgató globális és európai trendeket.

Hosszabb szabadság

2023-ban az európai turisták átlagosan két nappal többet töltöttek nyaralással - ami magasabb, mint a globális, 1 napos átlag. Ezt a tendenciát a megfizethető úti célok elérhetősége és a melegebb éghajlat vezérelte. A jelentés szerint minden 6 Celsius-fokos hőmérséklet emelkedéssel 1 nappal növekszik a turisták várható tartózkodási ideje is. 

Az európai fogyasztók egyre szívesebben költenek maradandó élményekre tárgyi javak helyett. A SpendingPulse Destinations9 jelentés szerint az utazási kiadások 12 százalékát ma már az ilyen élmények teszik ki. Az angol turisták például a pénzük 16 százalékát költik el az éjszakai életben, pedig a globális átlag csak 10 százalék. Ez talán nem is annyira meglepő, hiszen az olyan európai városok, mint London, Párizs, Barcelona, Dublin, Amszterdam, Lisszabon, Róma és Koppenhága rendelkeznek a nyári éjszakai élet legpezsgőbb színterével10.

„Az európai turizmus népszerűsége továbbra is töretlen, amit az amerikai turisták növekvő özöne csak még inkább megerősít. Őket pedig leginkább az olyan népszerű úti célok vonzzák, mint Spanyolország, Portugália és az Egyesült Királyság” - mondta Natalia Lechmanova, a Mastercard Economics Institute európai vezető közgazdásza.

„Megfigyeléseink azt tükrözik, hogy az európai utazók a kevésbé forgalmas május-júniusi és szeptember-októberi hónapokat választják, és elkerülik a zsúfolt nyári csúcsidőszakot. Az európai élménygazdaság pedig minden bizonnyal tovább fog erősödni, mivel a turisták egyértelműen hajlanak arra, hogy a magával ragadó élményeket helyezzék előtérbe.”

 

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo