Lehet orosz vagy fehérorosz partnerrel üzletelni?

Az Európai Unió (EU) idén áprilisban elfogadott, és 2025 májusáig a hazai jogrendbe is bevezetendő irányelve az Oroszország (és Fehéroroszország) ellen bevezetett szankciók kapcsán olyan büntetőjogi és nem büntetőjogi lépések bevezetésére kötelezi a tagállamokat, melyek között a szankciót megsértő céget terhelő 40 millió eurót elérő pénzbírság, az adott cégnek állami támogatásokból és közbeszerzésekből való kizárása, illetve akár a jogsértő cég felszámolása is szerepel. Eközben a jelenlegi szankciós szabálytömeg alapján mind nehezebb annak egyértelmű megítélése, hogy milyen feltételek mellett lehetséges üzleti kapcsolatot létesíteni vagy fenntartani az érintett országban működő partnerekkel.

A megfeleltetésnél alapvetően két dolognak van döntő jelentősége:

  • ki (lesz) a szerződő partner,
  • mi lesz a szerződésük tárgya, azaz pontosan milyen áru vagy szolgáltatás nyújtásáról van szó (ennek kapcsán lehet jelentősége az ún. vámtarifaszámoknak, ill. KN-kódnak).

Bármelyik tényező önmagában kizárhatja az orosz, ill. fehérorosz partnerrel való kapcsolat jogszerű lehetőségét.

A jogi megfeleltetés során – általában külső jogi szakértő bevonásával – kerül sor a külföldi partner tulajdonosi hátterének és üzleti kapcsolatainak feltárására, ezen személyek és az uniós szankciós listák összevetésére, majd pedig azon szerződéses garanciák kialakítására és írásos rögzítésére, melyek biztosítják, hogy a hazai vállalkozás és annak menedzsmentje ne legyen felelősségre vonható az uniós szankciós jogszabályok alapján.

„Tapasztalataink szerint tovább bonyolíthatja a fentieket az, hogy a hazai vállalkozás milyen piaci szegmensben dolgozik és milyen cégcsoportba tartozik, milyen üzleti partnerhálózata van – magyarázza Dr. Németh Csaba, a BDO Legal Jókay Ügyvédi iroda szakértője. – Találkozunk olyan esetekkel is, ahol például az adott orosz partner az EU szankciós listáján nem szerepel, de a hasonló célból az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma által összeállított és folyamatosan frissülő (OFAC vagy SND lista) listára már felkerült. Ilyenkor (biztosítandó az USA kapcsolatok jövőbeli zavartalanságát), a hazai vállalkozásoknak akkor is meg kell gondolniuk, hogy kivel lépnek kapcsolatba, ha a külföldi partner az uniós szankciókkal nem érintett.”

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo