Lehet orosz vagy fehérorosz partnerrel üzletelni?

Az Európai Unió (EU) idén áprilisban elfogadott, és 2025 májusáig a hazai jogrendbe is bevezetendő irányelve az Oroszország (és Fehéroroszország) ellen bevezetett szankciók kapcsán olyan büntetőjogi és nem büntetőjogi lépések bevezetésére kötelezi a tagállamokat, melyek között a szankciót megsértő céget terhelő 40 millió eurót elérő pénzbírság, az adott cégnek állami támogatásokból és közbeszerzésekből való kizárása, illetve akár a jogsértő cég felszámolása is szerepel. Eközben a jelenlegi szankciós szabálytömeg alapján mind nehezebb annak egyértelmű megítélése, hogy milyen feltételek mellett lehetséges üzleti kapcsolatot létesíteni vagy fenntartani az érintett országban működő partnerekkel.

Ideje tehát az érintett hazai vállalkozásoknak átvilágítania jelenlegi szerződéseiket és partnereiket, mely átvilágítás fő szempontjait a BDO Legal az alábbiakban foglalja össze.

A gyakorlatban elsősorban azzal a kérdéssel szembesülünk jogi szakértőként a vállalkozások oldaláról, hogy a hazai gazdasági szereplők jogszerűen tartanak, ill. tarthatnak-e fenn üzleti kapcsolatot orosz, ill. fehérorosz partnerrel. Általánosságban az megállapítható, hogy sem az uniós jog, sem a magyar jogi környezet nem tiltja meg teljeskörűen, hogy egy magyar cég egy orosz vagy fehérorosz beszállítójával továbbra is szerződéses kapcsolatot tartson fenn, csupán bizonyos áruk Oroszországba, ill. Fehéroroszországba történő exportját, meghatározott szolgáltatások nyújtását, ill a szankciós listán szereplő személyekkel való üzleti kapcsolatot kivánja megakadályozni. Ezt azonban a jelenlegi jogi „dzsungelben” átlátni rendkívül összetett feladat.

A második és fő kérdés a magyar vállalkozások számára, hogy mit vár el tőlük a jogalkotó ahhoz, hogy a jogszabályokat betartsák. Itt is azt kell feltárni, hogy az adott vállalkozás aktuális szerződésállománya és belső folyamatai hogy is néznek ki, mit tartalmaznak. Ezt a vállalkozás a szankciós jogi megfeleltetésnél csak úgy tudja biztosítani, ha első lépésként egy jogi auditot végeztet. (Egy példával élve: tetőbeázás esetén hiába kezdünk gipszkartont cserélni, alapozni és festeni, mert attól még újra befolyhat az esővíz. Előszőr tehát a víz beszivárgását kell meggátolni.)

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo