Kütyüket látnának legszívesebben a fa alatt a magyarok

Tudatosabb hozzáállással igyekeznek ellenpontozni a gazdasági nehézségeket a vásárlók, akiknek több mint a fele – kihasználva a november végi akciókat és árengedményeket – még december előtt igyekezett beszerezni az idei ajándékokat. Az Árukereső.hu immár hagyományosnak tekinthető karácsonyi kutatásának eredményei elárulják, hogy a magyar vásárlók döntéseinél rengeteget számítanak a nyilvános termékértékelések.

Itthon ugyan több mint tizede a megkérdezetteknek bárminek örülne, sokakat tenne boldoggá, ha kávéfőzőt, laptopot, okostelefont, órát, könyvet, esetleg parfümöt találnának a fa alatt. A legtöbben egyébként úgy vélik – és ez a teljes régióra is igaz –, hogy pénz nem lehet karácsonyi ajándék. A jelenlegi gazdasági helyzet ellenére is csak nagyjából a megkérdezettek tizede adna közvetlenül ajándékot ebben a formában.

Már csak minden tizedik magyar vásárol kizárólag offline

A válaszadók harmada már inkább online vesz ajándékot, és harmada szerzi be fele-fele arányban a neten vagy boltban. A régió adatai pedig arról tanúskodnak, hogy a csehek és a szlovákok jobban preferálják a netes vételt, és lényegesen kevesebbet látogatnak el maguk az üzletekbe, mint a szomszédos országok lakói.

Véleményvezér

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo