Kütyüket látnának legszívesebben a fa alatt a magyarok

Tudatosabb hozzáállással igyekeznek ellenpontozni a gazdasági nehézségeket a vásárlók, akiknek több mint a fele – kihasználva a november végi akciókat és árengedményeket – még december előtt igyekezett beszerezni az idei ajándékokat. Az Árukereső.hu immár hagyományosnak tekinthető karácsonyi kutatásának eredményei elárulják, hogy a magyar vásárlók döntéseinél rengeteget számítanak a nyilvános termékértékelések.

Számítanak az árak, és már a karácsony is zöldül

Nem meglepő módon kiemelt fontossággal bír a termékminőség és az aktuális ár, sőt sok vásárló ennek változását is szereti figyelemmel kísérni. Az Árukereső.hu oldalon erre is van lehetőség. „A termékoldalak alján fellelhető árdiagramokon az átlag-, illetve minimumár alakulása is nyomon követhető, ez pedig még inkább hozzásegíti a fogyasztókat a megalapozott döntéshozatalhoz” – mondta Nagy Bence, az Árukereső.hu Marketing Projectmanagere.

Szerinte a rezsiválsággal és a riasztóan magas inflációval terhelt környezetben az emberek még jobban odafigyelnek arra, hogy mire és mennyit költenek, azaz még fontosabbá válnak az ár-összehasonlító oldalak szolgáltatásai. A vásárlás vonatkozásában egyre több tényezőre ügyelnek a magyarok, megjelent a környezettudatosság is: több mint 6 százalék ezen szempont alapján rendel terméket.

Kávéfőzőt és egyéb elektronikai eszközöket kérünk a Jézuskától

Míg a szlovákoknál 86, a horvátoknál 84, a cseheknél, szerbeknél és szlovákoknál pedig 70 százalék körül van azoknak az aránya, akik kihasználják a Black Fridayt és a hasonló leárazásokat, nálunk csak minden második ember (51 százalék) él aktívan ezekkel a lehetőségekkel. Ha nem is konkrétan az akciók miatt, a magyaroknak több mint fele már december előtt megkezdi a karácsonyi vásárlást, sőt jelentős azok száma is (40 százalék, akik egész évben már ajándékötleteket gyűjtenek. Ezzel a tudatos hozzáállással így bőven van idő beszerezni akár kedvezményesen, akár időben azokat a termékeket, amikre a magyarok leginkább vágynak: ezek a háztartási eszközök és az elektronikai cikkek, miközben harmadik helyezettként megjelenik a ruha kategória.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo