A hagyományos elméletek szerint egy ország gazdagsága elsősorban területi nagyságától és természeti kincsei mennyiségétől függ. Ez az elmélet már korábban sem volt feltétlenül igaz, de a globalizáció vívmányai végleg megcáfolták ezt a vélekedést. Jelenleg az egy főre jutó GDP-t tekintve törpeállamok sokasága található az élbolyban zéró természeti kinccsel. Európában Luxemburg áll az első helyen az egykor a világot uraló Brit Birodalom utódja már csak a 9. helyet foglalhatja el.

Magyarország történelme is jó példa, hiszen az 1867-es kiegyezést követően hatalmas fejlődésnek indult az ország annak ellenére, hogy se területe, se természeti kincseinek mennyisége nem változott. Jelenleg pedig Európában hátul kullogunk az első helyezett Luxemburg egy főre jutó GDP-jének 15 százalékát megtermelve, vagyis az ott lakók hat és félszer jobban élnek.

Magyarországon eközben még mindig uralkodik az a nézet, hogy azért vagyunk szegények, mert Trianon elvette területeink kétharmadát és nincsenek természeti kincseink. Vélhetőleg ezt a tévhitet használja ki a politikai elit, amikor saját felelőssége évtizedek óta nem kerül a közvélekedés homlokterébe. Persze elég lenne csak Ausztriára nézni, hiszen a sógorok ugyanúgy Trianon vesztesei, mint mi, természeti kincsekben sem dúskálnak, mégis az egy főre jutó GDP-jük majd háromszorosa a magyarnak.

A globalizáció korában egy ország fejlettségének meghatározó eleme a gazdasági szabadság kérdése, hiszen mindenki odaviszi a tőkéjét a legszívesebben, ahol azt a legszabadabban és a legbiztonságosabban forgathatja. Magyarország kitörési pontja tehát adott nagyságából és földrajzi helyzetéből következően, ami nem más, mint a gazdasági szabadáság fejlesztése és ápolása. A legfrissebb jelentés szerint azonban e területen nem állunk olyan jól, már Románia is megelőz minket, ami determinálja számunkra a nem túl bíztató jövőt.

A gazdasági szabadság index négy terület vizsgálatából tevődik össze.

1. Jogállam (tulajdonjogok, kormányzati integritás, igazságszolgáltatás hatékonysága)
2. Kormányzat mérete (állami kiadások, adóteher, költségvetési egészség)
3. Szabályozási hatékonyság (üzleti szabadság, munkaszabadság, monetáris szabadság)
4. Nyílt piacok (kereskedelmi szabadság, befektetési szabadság, pénzügyi szabadság)

A Fidesz kormányzása óta a jogállami normák lebontása sajnos szisztematikus feladattá „nemesült”. A 2010-es „fülkeforradalom” után az új kormányzó erő új alkotmányt készített és a kétharmaddal felhatalmazva be is vezetett. Ezt ő maguk „gránitszilárdságúnak” keresztelték. Ezzel szemben épp most nyújtották be a parlamentnek 12. módosítás tervezetüket, amit borítékolhatóan megszavaz a kétharmad. A „fülkeforradalom” elnevezés egyébként félig helyes, hiszen új alkotmányt nagy társadalmi kataklizmák után szoktak létrehozni, mindössze az a baj vele, hogy nem volt forradalom, csak egy egyszerű választás. Az alkotmány pedig egy fordított jog, amely az emberek jogait rögzíti a hatalommal szemben és nem fordítva, vagyis pont nem a hatalom jogait vési kőbe. Márpedig, hogy a hatalom 12 év alatt 12-szer módosította az alaptörvényt, vagyis átlagosan évente, az a jogállamiság alapvető megkérdőjelezése. Ehhez, ha hozzávesszük a magyar igazságszolgáltatás hatékonyságát, akkor a gazdasági szabadság indexünk e területen leginkább a nullához konvergál.

A kormányzat méretét tekintve se rózsás a helyzet. A gigaadók megroppantó erejűek, igaz a külföldi befektetők rengeteg adókedvezményben részesülnek, de ezek legtöbbször esetiek és nem garantáltan szabályozott jellegűek. Lásd az úgynevezett munkahelyteremtő kedvezményeket. Az pedig, hogy lassan minden vezetői területen kötelező a kormánypártiság, érdemes megtekinteni például a sportegyesületek és az egyetemi testületek vezetőinek névsorát, az már félig mulatságos, félig borzasztó.

A szabályozási hatékonyság az a terület, ami talán még a legpozitívabb képet mutatja, bár a monetáris szabadságot már elkezdte morzsolgatni a kormány. Ugyanakkor a hatalom mozgástere e szegmensben nem túl nagy, hiszen az uniós tagság jogharmonizációs intézménye szinte gúzsba köti a próbálkozókat. Ugyanakkor Brüsszel folyamatos szidalmazása azt jelzi, hogy a gazdasági szabadság indexnek ezt a területét is szívesen maga alá gyűrné a kormány.

A nyílt piacok témakörben történtek már komoly sérülések. Gondoljunk csak a nagy állami beruházásokra. Az autópálya, vasút és hídépítésekre, amelyeket korábban minduntalan Simicska Lajos cégei nyertek, most meg mindig Mészáros Lőrinc vállalatai lesznek valamilyen megfoghatatlan okból a befutók. Más, jelentéktelenebb ágazatoknál is fellelhetőek hasonló események, ilyen volt a híres, hírhedt trafik koncessziós mizéria. Itt azért annyi „szerencsénk” azért van, hogy létezik e területen egy fontos kiskapu, ami a hatalom emberei számára is rendkívül fontos. A pénzügyi szabadság intézménye, ami lehetővé teszi a jelenlegi oligarchák számára, hogy vagyonuk egy jó részét külföldön rejtsék el. Aligha találunk ma a leggazdagabb magyarok között olyat, akinek ne lenne egy-két, vagy több titkos svájci bankszámlája, vagy néhány offshore cége. A Direkt36 szerint most éppen a Székesfehérvári Törvényszéken folyik egy per, amelynek egyik vádlottja Nagy János egykori agrárminisztériumi helyettes államtitkár.

Nagyot azzal vádolja az ügyészség, hogy az ő közreműködésével fizetett ki a minisztérium egyik háttércége 2,2 milliárd forintot két ügyvédi irodának, amelyek a vádhatóság szerint nem végeztek ezért érdemi munkát. Az iratok szerint a pénzt megkapó ügyvédi irodák – amelyek vezetői szintén vádlottak Nagy János mellett – egy budapesti cégen keresztül egy svájci bankszámlára utaltak jelentős összegeket.

Aztán ott van Lantos Csaba energiaügyi miniszter legfrissebb ügye, amelyet ugyancsak a Direkt36 talált meg. Ennek lényege, hogy a jelenlegi kormánytagnak is volt olyan ciprusi cége, amelyen keresztül titokban lehetett üzletelni.

Várhatóan Magyarország gazdasági szabadság indexe a közeljövőben nem fog javulni, sőt a tendenciákat figyelve inkább további romlás prognosztizálható. Így viszont sajnos borítékolható, hogy a magyarok jólétében nagy változások nem lesznek. A tőkehiányos helyzetet a kormány keletről importált beruházásokkal igyekszik pótolni, amelyekkel legalább két baj van. Az egyik, hogy legtöbbször személyes kapcsolatokon múlnak és mint ilyenek kiszámíthatatlanok, valamint nagy a korrupciós kockázatuk. A másik, nem biztos, hogy azok a vállalatok érkeznek ide, amelyek segítik az ország gazdasági felemelkedését. A keleti akkumulátorgyárak hirtelen tömeges megjelenése itthon például nem arra utal, hogy egy jól átgondolt ipari stratégia megvalósulásának vagyunk tanui. Ezeket a beruházásokat többnyire az egyszeri állami támogatások vonzzák és az olcsó munkaerő. Mindenesetre a gazdasági szabadság index alakulásában valóban jó lenne egy érdemi nemzeti konzultáció. Hátha nem későn szóltunk.