Köddé váltak a szakemberek, csillagászati bérekkel is egyre nehezebb megtartani a legjobbakat

Még jobban felértékelődött az értékes dolgozók megtartása a tavaly még a magas inflációtól és a recessziótól szenvedő munkaerőpiacon – derül ki a Hays friss felméréséből. Az éves rendszerességgel jelentkező elemzés szerint a béren kívüli juttatásokban már nem a cafeteria az abszolút favorit a munkavállalók szemében, hanem a rugalmas munkavégzés.

Hova tűnt a képzett munkaerő?

Akárcsak egy éve, 2024-be is úgy érkeztünk meg, hogy a munkaerőpiacon komoly kihívás megtalálni a megfelelő jelölteket. Hiába érzékeli úgy a válaszadók közel negyede, hogy több az álláskereső a piacon, mint a korábbi években, a képzettség hiánya és a bérigények rendre nehézséget okoznak: a megkérdezett munkáltatók közel fele szerint kevés képzett jelölt közül válogathatnak, ráadásul irreálisak a fizetési igények.

„A szakemberhiány hosszú idő óta fennálló kihívás a legtöbb iparágban, és úgy tűnik, ez velünk is marad” – hangsúlyozta Vizkeleti László, a Hays igazgatója.

A felmérés tanúsága alapján változatlanul a szakember/specialista, szenior, illetve menedzser pozíciókat a legnehezebb betölteni, hiába igyekeznek lépést tartani a cégek a bérek frontján.

A megkérdezett munkavállalók nagy többségének (78 százalék) nőtt a fizetése 2023-ban. Tízből heten (70 százalék) elégedettek jelenlegi munkahelyükkel, ami megegyezik az előző évi aránnyal. Nem látszik érdemi  változás a bérekkel kapcsolatos általános elégedettségben sem a korábbiakhoz képest (60 százalék elégedett, 40 százalék nem). Vizkeleti László szerint ez arra utal, hogy – a szűkülő üzleti lehetőségek ellenére – a munkáltatóknak javarészt sikerült lépést tartaniuk a szokatlanul magas inflációval a fizetések tekintetében.

Legalábbis, a munkavállalók elégedetlensége idénre nem nőtt. A felmérésben részt vevő vállalatok közel 90 százalékánál volt valamilyen mértékű béremelés 2023-ban, ez többségüknél a 10 százalékot is meghaladta. Ez komoly teljesítmény a gazdasági környezetet figyelembe véve, és feltehetően sok esetben leginkább a megtartás kényszere szülte.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo