Évente 25 ezer szakember tűnik el az építőiparból

Ennyien vonulnak nyugdíjba, szemben az öt-hatezer fiatal szakemberrel, akik bekapcsolódnak a szakképzésbe, és közülük is csak mintegy fele helyezkedik el az ágazatban. Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője szerint sürgős és azonnali cselekvésre van szükség, amelyben a piaci szereplőknek is aktív részt kell vállalniuk.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Ma egy átlagos építkezésen szakmunkákat nagyrészt idősebb generációk végzik, csak elvétve találunk fiatal a szakembereket. Az elidősödő építőipar komoly aggodalomra ad okot az ágazat jövőjét illetően. Ha a tendencia folytatódik, néhány év múlva nem lesz olyan szakember, aki képes lenne az otthonokat, kórházakat, óvodákat, utakat megépíteni, létrehozni.

„A probléma megoldása nem csak a kormány, hanem a szakma, az építőipari cégek feladata is, mivel a társadalom és a piac szereplőinek az érdeke azonos: ha nincs szakember utánpótlás, nem lesz aki építsen” – jelentette ki Markovich Béla az ÉpítŐk Szakmai Konferencián januárban.

Össze kell fognunk, ha pozitív változást szeretnénk. Csak egy társadalmi szintű együttműködés képes kellően javítani az építőipar vonzerején a fiatalok szemében.

Vénül az építőipar korfája (Fotó: Pixabay)
Vénül az építőipar korfája (Fotó: Pixabay)

Ez a felismerés húzódik a Mapei Kft. támogatási programjának a hátterében, ezért támogatja a vállalat a szakképzést, tart pályaorientációs napokat, ahol bemutatja az építőipar szépségeit és perspektíváit, és segíti a fiatal szakemberek munkához jutását és szakmai fejlődését a Magyar Építőipari Szakember Közösség keretében.

Markovich Béla arra ösztönzi a cégeket és szakembereket, hogy aktívan vegyenek részt a szakma népszerűsítésében. Például megoszthatják a saját szakmai munkáikat a közösségi médiában, amivel felkelthetik a fiatalok érdeklődését. Készíthetnek bemutató videókat arról, hogyan oldják meg a különleges szakmai kihívásokat, és ezen keresztül bemutathatják a szakma szépségét és kreativitását. Emellett, A duális képzésben való részvétel további lehetőséget nyújt a szakma népszerűsítésére és a jövőbeli szakemberek képzésére.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo