Kitört a háború a Ryanair és a magyar kormány között

Ahogy várható volt a légitársaságok a repülőjegyadót arcizomrándulás nélkül áthárítják az utasokra. A Ryanair ezt már meg is tette és erről e-mailben értesítette utasait.

A kormány számára elfogadhatatlan a Ryanair tisztességtelen jegyárusítási gyakorlata, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter ezért fogyasztóvédelmi vizsgálat elrendelését indítványozta. A miniszter közleményében emlékeztetett arra, hogy a kormány a magyar családok védelme érdekében extraprofit-különadók kivetéséről döntött, más ágazatok között a légitársaságokra vonatkozóan is.

Precedens jellegű konfliktus kezdődött (Fotó: Ryanair)

A kormány minden érintett számára világossá tette, hogy folyamatosan figyelemmel kíséri a piaci folyamatokat és mindent megtesz azért, hogy megakadályozza a különadók továbbhárítását a lakosságra. A kormány előre jelezte: minden egyes ilyen esetben alapos vizsgálatot fog lefolytatni, a káros gyakorlattal szemben szigorúan lép fel - olvasható a közleményben.

A probléma egyik oka, hogy a nyugati világban nincs olyan gyakorlat, miszerint a vállalatoknál átírnák az üzleti tervet, az elvárt üzleti haszon számait egy a magyarhoz hasonló különadó miatt. A cégek tulajdonosai, befektetői ezt nem is értenék. A menedzsereknek hozniuk kell azt a bevételt, amit elvárnak tőlük a befektetőik. Ráadásul egy ország adórendszere egy nyugati cég számára olyan költséget, olyan előzetes megállapodást jelent, amit előre kalkulálnak és amit nem illik egyoldalúan módosítani. Így a Ryanair eljárása semmiféle meglepetést nem okozhatott a hozzáértőknek. Talán az egy kicsit necces, hogy a már megvett jegyekhez is hozzácsapták a repülőjegyadót. Nem számszakilag necces, hanem inkább üzletpolitikailag, utasaikkal szemben. Az így megsarcolt emberek nem biztos, hogy őket választják legközelebb is. A kormány ígérete, hogy majd jól nem engedik meg a cégeknek a különadók áthárítását, inkább csak porhintésnek tekinthető. A légitársaságoknál még talán követhető, hogy melyik cég miképpen jár el a különadó tekintetében, mert ott egyetlen termék van, de egy több tízezer árucikket forgalmazó kereskedőnél, hogyan? Ehhez ellenőrizni kellene a termékek beszerzési árát a wc papírtól kezdve a szójaszószig. Érdekfeszítő feladat lenne.

"A kormány elfogadhatatlannak tartja és a leghatározottabban elutasítja, hogy a Ryanair a légitársaságokra kivetett extraprofit-különadóját áthárítja az utazókra. Különösen visszás, hogy a korábban eladott jegyekre vonatkozóan a Ryanair már megkezdte ezt a gyakorlatát" - írta a gazdaságfejlesztési miniszter.

Nagy Márton ezért fogyasztóvédelmi vizsgálat elrendelését indítványozta annak érdekében, hogy a kormányhivatal illetékes szervei a fogyasztóvédelmi jogkörüknél fogva alaposan vizsgálják meg és lehetőség szerint akadályozzák meg a légitársaság tisztességtelen eljárását - áll a közleményben.

A miniszter indítványozta azt is, hogy a hatóság vizsgálja meg a Ryanair jegyárképzési gyakorlatát, hogy az minden európai normának és elvárásnak megfelel-e, főként annak ismeretében, hogy ilyen légitársaságokat terhelő adó Európa nagyon sok országában már régóta érvényben van.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo