Az európai sertéspiacot továbbra is meghatározza az afrikai sertéspestis és a kínai vámok miatt az Európai Unióban beragadt túltermelés. A magyar piacon 20-25 százalékkal alacsonyabb a vágósertés ára a korábbinál, és a feldolgozói értékesítésben a nyershúsok ára sem mutat kedvező képet. Az irányadó német ár beragadt az 1,4 eurós szintre, és az év végéig nem is várható javulás ezen a téren. Pozitív irányú elmozdulás leghamarabb 2027 első negyedévében várható a bank szakértői szerint, de a kínálati nyomás enyhülésére van szükség.
Az abrakfogyasztó ágazatok – sertés, baromfi – esetében kiemelt kérdés a jövő évi takarmányozás. „A takarmánygyártás a korábbi években már alkalmazkodott az alacsonyabb kukoricaterméshez: míg 2020-ban még 1,2 millió tonna kukoricát használt fel, addig ez mára 800 ezer tonna alá csökkent. Ennek kielégítéséhez is szükség van azonban a beszerzési csatornák diverzifikálására, a rendelkezésre álló mennyiség ugyanis rövid távon elfogyhat” – mondta Héjja Csaba.
Nemzetközi összehasonlításban is versenyképes az üvegházi zöldségtermesztés
A kertészeti ágazatok közül a gyümölcságazat továbbra is erősen kitett a nemzetközi áraknak. A jelentős időjárási kitettségek, valamint a korszerű ültetvények alacsony száma miatt a termelési volumen tartósan 1,5-2 millió tonna körül van, és nem nő tovább. Az ágazat az áfacsökkentéstől várta versenyképességének javulását, de az intézkedés egyelőre nem került be a költségvetési tervekbe. A szőlő-bor ágazat számára idén is korán érkezett a szüret, amely a visszajelzések szerint gyengébb mennyiséget, helyenként ugyanakkor jó minőséget hozott. A termesztést továbbra is sújtja a szőlő aranyszínű sárgasága, amely ellen közös fellépést és drasztikus intézkedéseket sürgetnek a szereplők. A nagy felvásárlók idén nem tudtak a korábbihoz hasonló mennyiséget felvásárolni, a folyóbor kivitele így megnehezült, a palackos borok exportja ugyanakkor alapvetően kedvező.