Kiszáradnak a magyar földek: az aszály miatt drámai terméskieséssel zárul az év

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az év végére olyan tényezők is tovább rontották az ágazat helyzetértékelését, mint az energiaárak jelentős növekedése – derül ki a bank legfrissebb negyedéves elemzéséből, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben is vannak jövedelmezően működő termékpályák, például a baromfi. Rövid távon mind a gazdálkodók, mind a bankszektor számára kulcsfontosságú lesz a kockázatkezelés, hosszabb távon pedig egy egységes agrárstratégia, amelynek végrehajtásával az élelmiszer-gazdaság növelni tudja versenyképességét a tartósan volatilissá vált termelési-piaci környezetben.

Az év végéig hátralévő időszakban így a szántóföldi növénytermesztésben meghatározó lehet az inputanyagok beszerzésének stratégiája, valamint az integrátori elszámolások esetleges átütemezése, ami gazdálkodói oldalon tovább szűkítheti a jövő évi likviditást. „A támogatások kifizetésének előrehozatala ugyan segíthet ezen, de így is számottevő finanszírozási kockázatok láthatók” – mondta Bognár István, a bizonytalanságok közé sorolva még az inputanyagok esetleges visszafogása miatt várható termesztési kockázatokat is.

A baromfi húzza az állati termékpályákat, javultak a szarvasmarhaágazatok kilátásai

Az állati termékpályák közül a baromfi alágazat helyzetértékelése a legjobb: a termelés és az export is stabil, és a különböző járványok – baromfipestis, madárinfluenza – sem sújtják jelentős mértékben a telepeket. Ezt tükrözi, hogy a baromfi egyedüliként meghaladta az egyensúlyi állapotot jelentő 35 pontot, amelyhez közel van a tojás is (34,6 pont).

Pozitív elmozdulás ment végbe a két szarvasmarha (hús- és tejhasznú) alágazat esetében. A tejpiaci válság némileg enyhült a nyerstej árának felfelé mozdulásával (150-160 forint/liter), de ez még így is sok gazdaságban önköltség alatti vagy legfeljebb nullás termelést jelent. Továbbra is nehézséget jelentenek viszont a magas feldolgozói készletszintek. „A termelés még mindig erős, ami nincs feltétlenül összhangban a kereslettel. Ez az a nyomás, ami visszafogja az felvásárlási árak további emelkedését” – fogalmaztak a bank elemzői, akik a húsmarha piacával kapcsolatban rámutattak: mind az árak, mind az export kedvező, a legelők nyári kiszáradása azonban jövőre problémássá teheti a takarmányozást.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo