A harmincasok költik a legtöbbet
A harmincasok nemcsak a legaktívabbak, hanem a legtöbbet is ők költik: náluk a legmagasabb a tipikus vételár, miközben az országos középérték 50 millió forint körül alakul. A húszas éveikben járók a legszerényebb büdzsével érkeznek, az ötven felettiek pedig – kisebb, könnyebben fenntartható otthonok felé fordulva – ismét lejjebb viszik a tipikus vételárat.
Az egyik legmeglepőbb tanulság, hogy a fiatalok már az induláskor is komoly méretben gondolkodnak. A húszas korosztály tipikus első otthona országos viszonylatban már 70 négyzetméter körüli, és közülük minden második kifejezetten családi házat vásárol. Az ingatlanok mérete a harmincasoknál tetőzik – ők veszik a legnagyobb otthonokat.
„A harmincas korosztály azért meghatározó, mert náluk egyszerre több életesemény találkozik: ekkor alapítanak családot, ekkor van igazán szükségük nagyobb otthonra, és az Otthon Start óta a finanszírozás is elérhetőbb a számukra. Ezért nem véletlen, hogy egyszerre ők a legaktívabbak és ők is költenek a legtöbbet” – mondta Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.
A generációk földrajzilag is kettéválnak
A fiatal, családalapító korosztály húzódik leginkább kifelé: a 20–40 évesek fordulnak a legnagyobb arányban az agglomeráció felé, jellemzően a megfizethetőbb négyzetméterárért és a kertes ingatlanért cserébe vállalva az ingázást. Az idősebbek ezzel szemben helyben maradnak – a hatvan felettiek közel kétharmada vidéki ingatlant vásárol, és náluk a legalacsonyabb a budapesti vétel aránya. A főváros felé arányaiban éppen a középkorú, 50–60 éves vevők fordulnak a leginkább.
Az idősebb korosztálynál erőteljesen jelen van a kisebbe költözés is: a hatvan felettiek közül minden harmadik kifejezetten azért vásárol, hogy kisebb, könnyebben fenntartható otthonba költözzön. Náluk a legkisebb a tipikus alapterület és a legalacsonyabb a vételár ia.