A rendszerváltás után teljes egyetértés volt az új pártok között abban, hogy tovább kell diverzifikálni a magyar energiarendszer ellátását, mert az orosz függőség nagysága rémísztő egy olyan országban, amelynek gyakorlatilag nincsenek nyersanyagai. Az elvek megfogalmazását követően öngyilkos semmittevés kezdődött, túlmozgásos alibi focival takargatva, tele korrupcióval, tehetségtelenséggel, dilettantizmussal. Ma Magyarország kiszolgáltatottabb az oroszoknak, mint valaha, miközben a kormánymédia harsogja a szuverenitás fontosságát.

A dilettantizmus egyik csúcsa volt, amikor az ukrán háború kitörésekor a kormány kijelentette, hogy a magyar energiaellátás biztonsága kizárólag az orosz kőolajjal biztosítható. Tényleg komolyan gondolták, hogy egymással háborúban álló két országon keresztül kígyózó Barátság-kőolajvezeték működése biztonságos? Még az Északi-Áramlat két gázvezetékének felrobbantása után is ezt gondolták? Komolyan? Az embernek ilyenkor nagyon nehéz elhessegetnie azt a kínzó gyanút, hogy magánérdekek írják felül a nemzeti érdeket.

Az energiapiacon történő dilettáns lépések sorozata talán Bős-Nagymarossal kezdődött. A vízerőmű eredeti, tervezett formájában a magyar környezetvédők jóindulatú, naiv tiltakozása miatt nem valósult meg. A magyar kormányt ugyanakkor arra kényszerítette az akciósorozat, hogy 1992 májusában felbontsa az erőműszerződést a csehszlovákokkal. Szomszédaink ezt követően, 1992 októberében a bősi erőmű csatornájába (vagyis szlovák területre) terelték a Duna vizének 83 százalékát (és azóta is jogtalanul használják azt). Az ügyben a két ország a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordult, amely végül 1997-ben mindkét felet elmarasztalta, és kötelezte az érintetteket a helyzet államközi szerződésekkel való rendezésére. Ez azóta sem történt meg. Ezzel a Nemzetközi Bíróság által a fennállása óta vizsgált 151 eset közül a bős–nagymarosi a leghosszabb ideje rendezetlenül maradt ügy, ami ékes példája a magyar döntéshozók totális dilettantizmusának A Bősi Erőmű körülbelül 360 MW energiát termel, amelynek fele több mint 30 éve Magyarországot illetné és akkor talán nem kellene rezsicsökkentésről hadoválni, lelkesen alibi focizni, hiszen a rezsicsökkenés árát természetesen ugyancsak a fogyasztók viselik.