Hogyan néz ki a magyar gazdaság most, 2007. február elején? És mit várhat ettől az évtől és a rákövetkező esztendőtől az igencsak elbizonytalanodott és elkedvetlenedett magyar társadalom, magánemberként, munkavállalóként, vállalkozóként? Erről kérdeztük Vértes Andrást, a GKI Gazdaságkutató Zrt. igazgatóságának elnökét.

- A magyar gazdaság átmeneti, furcsa állapotban van. Van egy elég jelentős európai konjunktúra: tavaly az unió GDP-növekedése 2,8 százalék volt, messze-messze gyorsabb annál, mint amire bárki számított, s különösen gyorsabb az előző évekénél. És bár sokan féltek attól, hogy a növekedés visszaesik, egyelőre konjunktúra van Európában. A magyar gazdaság egy része - leginkább az ipar, a feldolgozóipar és az oda beszállító cégek - az európai konjunktúrára van ráfűzve. Ezért, ha megnézzük az ipari cégek várakozásait, akkor azt lehet látni, hogy bár a múlt év közepén megkezdett kiigazító költségvetési csomag először visszavetette, de most már az átlag felett vannak, a trend egyértelműen fölfelé mutat. Nem ez a helyzet a belföldi kereslethez kapcsolódó területeken. A kiigazító csomag megakasztotta a lakossági jövedelemnövekedést, s bár a reálbérek az év egészében 3,5 százalékkal nőttek, 2006 végén már ténylegesen csökkentek; ez nyilván befolyásolja a kereslet alakulását. Elég erősen érinti ez a folyamat az építőipart, ahol hatalmasat zuhantak a várakozások, és nem javultak azóta sem. A lakásépítés az elkövetkező időszakban lelassul, nem lesz látványos visszaesés, de lassú lemorzsolódás igen. Az állam a kiemelt beruházások kivételével szinte mindenütt visszafogta a beruházásait, és ennek következményeként az építőipar 2006-ban stagnált. Idén már nőni fog, körülbelül 4 százalékkal, de ez szerény és lassú növekedés a korábbiakhoz képest. A szolgáltatások terén vegyes a helyzet, a kereskedelmi várakozások viszont tavaly év közepén jelentősen estek. Az év második felében már elkezdtek javulgatni, és stagnálást vetítenek előre 2007-re is. Mi egyébként azt gondoljuk, hogy bár a reáljövedelem csökkenni fog, de - ahogy szakszóval mondják - a lakosság kisimítja a fogyasztását: a napi cikkekből nem csökkenti, de a tartós, nagyobb értékű termékekből mérsékli, és ez összességében nagyjából stagnáló fogyasztást fog eredményezni.

- Mely társadalmi rétegeket érintik leginkább hátrányosan a megszorítások?

- Elsősorban az állami alkalmazottakat, itt 6-10 százalékos a reálbér-csökkenés. A köztisztviselők körében elég nagy a létszámcsökkentés, de ők jóval kevesebben vannak, mint a közalkalmazottak, akik körében ugyan lassú a leépítés, de miután mintegy hatszázezer emberről van szó, ez több tízezrüket is érinti az elkövetkező években. Ezenkívül még egy rétegre hat erőteljesen a kiigazítás: a mikrovállalkozásokra. Náluk a kényszeradózás, a dupla tébézés, tehát a fehéredést szolgáló - és egyébként általunk helyeselt - lépések egyértelműen növelik a terheket. A mintegy 600 ezer mikrocég közül legalább 300-400 ezer nem valódi vállalkozás. És bármennyire fájdalmas ilyet mondani, ők hosszú távon el fognak tűnni a piacról.

- Mi lesz velük? És mi lesz a több tízezer közalkalmazottal? Az üzleti szféra képes felszívni őket?

- Mindenkit nem. A probléma nem is az egészségügyi alkalmazottakkal van, nem is az állami adminisztrációban dolgozókkal. Sokkal inkább a pedagógustársadalommal, ők nehezen tudnak elhelyezkedni az üzleti szférában. Ami a mikrocégeket illeti, ma Magyarországon a vállalkozások száma a népességre számítva Európában a legmagasabbak közé tartozik. A mikrocégek között vannak jól működők, de annak a 300-400 ezer nem komoly vállalkozásnak nincs valódi piaca, általában egy vevője van - az is jellemzően családtag, rokon vagy bejáratott kapcsolat -, valójában gyakran álvállalkozás, nagyon gyakran foglalkoztatás helyetti jövedelemáramoltatás. #page#Ezeknek a kényszervállalkozásoknak egy része már most is olyan korú embereknél van, akik lassan bekerülnek a nyugdíjrendszerbe, egy másik részük hosszú távon átmegy alkalmazásba, a többieknek meg ki kell menniük a munkaerőpiacra. Ez nem lesz könnyű.

- Vagyis munkanélküliek lesznek?

- Bizony, lesznek közülük munkanélküliek. Mi egyébként azt gondoljuk, hogy a munkanélküliség a mostani, 7,5 százalék körüli rátáról idén fölmegy 8 százalék környékére. Ez az unió átlaga körül van, a közép-európai országokhoz képest pedig kifejezetten jó, hiszen Szlovákiában, Lengyelországban még mindig 15-18 százalékos a munkanélküliség. Mindemellett azt gondolom, hogy a gazdaság meg az emberek is nagyon gyorsan elkezdtek alkalmazkodni az új helyzethez, érzékelik azt, hogy az állam megváltoztatta a magatartását, nem költekezik annyira, nem tud mindenhez támogatást adni. Jól látszik, hogy a társadalmi feszültségek az állami területeken jelentkeznek - az egészségügyi alkalmazottak körül, a MÁV-ban, az állami adminisztrációban, az önkormányzati vagy a központi bürokráciában -, az üzleti szféra, a nagyon picik kivételével, viszonylag könnyedén - persze ezt a könnyedént azért idézőjelbe tenném - túléli a kiigazítást, a pluszterheket kihozza a magyar cégek többségében meglévő hatékonysági tartalékból.

- Ezek a pluszterhek, az adó- és járuléknövekedések nem rontják az ország pozícióit és ezáltal a vállalkozások lehetőségeit?

- Magyarország, ha a mutatószámokat nézzük, az elmúlt másfél évtizedben teljesen versenyképesnek bizonyult. Az összes új uniós országot tekintve Magyarországnak volt a legnagyobb exportdinamikája - még Észtországét is túlszárnyalta -, és relatíve nagyon magas, 78 százalék a közepes vagy magas technológiaigényű termékek aránya az exportban. A gond az, hogy az utóbbi két-három-négy évben romlott a versenyképességünk, majdnem minden versenyképességi mutatóban megelőznek minket a többiek. Ez lehet azért, mert korábban más fázisban voltak, de lehet azért, mert nagyon elrontottuk a magyar államháztartást, nagy a deficitünk, nemzetközileg súlyosan rontottuk a hitelességünket. A befektetési döntések, de a versenyképesség is szubjektív, nagyon sokat számít, hogy mit gondolnak rólunk. Nagyon nehéz megmondani, hogy mekkora az objektív tényezők súlya, például az adónövelésé, és mennyi a szubjektív tényezőké. Összességében annyit lehet mondani, hogy Magyarország adóterhelése nem magas, 38-39 százalék, picit kisebb, mint az uniós átlag. Igaz, a környező országokban, mondjuk Szlovákiában vagy Romániában alacsonyabb, de például a működő tőke beáramlása nem csak az adóterhelést követi. Minden vizsgálat, felmérés azt mutatja, hogy ahol politikai stabilitást talál, oda megy.

- Talál-e most ilyet nálunk?

- Még mindig nem vagyunk olyan rossz helyzetben, mint ahogyan azt mi magunkról gondoljuk, a többieknél is - Lengyelországban, Szlovákiában, de Csehországban is, ahol nyolc hónapig nem tudott kormány alakulni - rengeteg gond van. Az biztos, hogy az a kép, ami Magyarországról élt korábban - hogy politikailag nagyon stabil ország vagyunk, nagyon erős a gazdaságunk, hogy nálunk biztonságos és kellemes az élet -, egyértelműen romlott. Az adóemelés nem tesz jót a versenyképességünknek, de nem is rongálja olyan nagy mértékben. A profitadónk 16 százalékos volt, a 4 százalékos pótadóval együtt is csak 20 százalék, ez Európában a legalacsonyabbak közé tartozik. A probléma az, hogy van egy iparűzési adónk is, és ha azt is a nyereségre vetítenénk, akkor már valójában 28-29 százalékos adónk van. Na, ez sok. Hosszú távon át kellene alakítani az egész önkormányzati, az egész helyiadó-rendszert egy valódi, tiszta rendszerré úgy, hogy nem a költségvetésen keresztül megy a pénz, hanem közvetlenül az önkormányzatokhoz, főleg a régiókhoz és a kistérségekhez. Ehhez persze a megyerendszer megváltoztatására lenne szükség.

Teljes cikk a Piac és Profit Magazin februári számában.