Kevesebb élelmiszert vásárolunk, mire számíthat így a magyar mezőgazdaság?

A 2023 első fél évében tapasztalt erősödés után a harmadik negyedévben tovább javultak a magyar élelmiszer-gazdaság kilátásai – derül ki az MBH AgrárTrend Indexből, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának negyedévente közzétett elemzéséből. A hitelintézet agrárpiaci szereplők megkérdezésével készülő mutatója legutóbb két éve járt ilyen magasan, az erőviszonyok azonban jelentősen megváltoztak: míg 2021 végén a jelenleg nehezebb körülmények között lévő növénytermesztők optimizmusa játszott meghatározó szerepet a pozitív kilátásokban, addig most az állattartók és -tenyésztők kedvezőbb helyzete húzza az ágazatot. Az élelmiszer-infláció őszre 10 százalék körülire mérséklődött, így az ágazat abban bízik, hogy a reálbérek újbóli erősödése mellett a bolti termékek iránti kereslet is javulni fog. Az élelmiszer-kiskereskedelmi forgalom ugyanis még mindig elmarad a megszokottól.

Trendforduló az állattartásban és -tenyésztésben?

Bár az élelmiszer-feldolgozók mind a hazai, mind az exportértékesítésben csökkenést tapasztalhatnak, és a kiterjesztett gyártói felelősség (EPR) módosítása is életbe lépett, az állattartók- és tenyésztők összességében mégis nyertesei lehetnek a jövedelem-átrendeződésnek, nemcsak rövid, hanem középtávon is.

„Az elmúlt 10-15 évben ugyanis nehezített pályán kellett rendkívül hatékonyan működniük, ami a szereplők jelentős részének sikerült is. Megtanultak hatékonyan termelni, ezáltal kedvező viszonyok esetén plusz profit keletkezik náluk. Ráadásul úgy tűnik, további fejlesztésekben gondolkoznak” – derül ki az elemzésből. 

Az MBH Bank szakértői emellett rámutattak arra is, hogy bár recessziós környezetben csökken a húsok iránti kereslet, vannak termékek, amelyek olcsóbb fehérjealternatívát jelenthetnek, többek közt a tojás. Ezek értékesítésében növekedés látható. Ráadásul az idei tél a La Nina jelenséget váltó El Nino miatt az előrejelzések szerint enyhének ígérkezik, így a fűtési költségek is kedvezőbbek lehetnek, alacsonyabb energiaáron, mint tavaly – tették hozzá az elemzők.

Szűken, de nyereségesek a kertészeti ágazatok

Nem minden alágazatban ugyan, de összességében sikerült némi áremelést kiharcolniuk a zöldség-gyümölcstermesztőknek. Az áruházi akciózások néhány esetben viszont rontottak a profitábilis értékesítésen. A termelési költségek valamelyest nőttek, de nem számottevő mértékben, a kereslet pedig továbbra is stabil. A többi ágazathoz hasonlóan itt is elmaradtak ugyan a beruházások, a kiegyensúlyozottabbá váló gazdasági környezetnek köszönhetően viszont kedvezőek a kilátások.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo