Hatalmas válságban az európai nyugdíjrendszerek

A minap végbement tavaszi óraátállítás során az idősebbek közül még sokan találkozhattak ketyegő órákkal otthonukban hajnalhasadáskor hozzáfogva falióráik mutatóinak átállításához. A digitalizáció közismert előrehaladása folytán az immár kizárólagosan digitális eszközöket használó fiatalság ketyegést már csak legfeljebb önnön biológiai órája tovajárásakor fog tapasztalni. Ugyanis a nyugdíjbomba egyre hangosabb ketyegésének következményei őket sújtják majd végzetesen. Mint már annyiszor a történelem során ismét érdemes vigyázó tekintetünket Párizsra vetnünk.

Ront vagy javít Magyarország megítélésén a soros EU-elnökség?
Milyen újabb öt év elé néz Karácsony Gergely?
Mi lesz a liberalizmussal Magyarországon?
Online Klasszis Klubtalálkozó élőben Horn Gáborral!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnökétől!

2024. július 24. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A világsajtó az elmúlt hét csaknem minden napján vezető hírként tudósított a történelemkönyvek megsárgult lapjain a forradalmak városaként számon tartott Párizsban zajló nyugdíjreform ellenes tömegtüntetésekről. Az államelnököt magasba emelt transzparensein egyenesen a guillotine használatának lehetőségére többször is rideg nyíltsággal emlékeztető - spontán összeverődő - néptömeg fenyegetőzése a nyaktiló hazájában nehezen tekinthető bocsánatos feketehumornak.

Durvák a francia tüntetők utcai üzenetei (Fotó: Facebook)
Durvák a francia tüntetők utcai üzenetei (Fotó: Facebook)

Miért is vonult ismét utcára Párizs népe a pár évvel korábban a benzin közterheinek fokozása okán lezajlott – az ország egészét hónapokig káoszba süllyesztő - sárga mellényes demonstrációs hullám lezárultát követően nem sokkal? A zűrzavar megismétlődésének rémét újfent Gallia egyre szürkébb egére festő népharag robbanásszerű jelentkezésének oka amennyire prózai, legalább akként tűnhet pofonegyszerűnek: a 43 év jogviszonnyal teljes értékű nyugdíjjogosultságot szerző francia munkavállalók korhatárát a kormányzat az eddigi 62 évről 64-re szándékozik felemelni. Hazánkban persze immár 65 év a korhatár, melynek fokozatos emelkedése révén a mai középkorosztály 70 esztendősen mehet majd nyugdíjba a szakértők szerint. Azonban az európai szociális modell mintaállamában a nép generációkon át hozzá szocializálódott bizonyos jóléti garanciák meglétéhez, így nehezebben pacifikálható a technokrata szakpolitikai diskurzus útján, mint a rendszerváltó sokk létbizonytalanságában felnövekvő közép-európai aktív generációk sora.

A még francia viszonylatban is tetemesnek minősülő 400 ezres tüntetőhad nyomására a törvényhozásban bizalmatlansági indítványt nyújtott be a heterogén összetételű ellenzék a regnáló kormányzatot támogató kisebbségi kabinet ellenében. Habár a Macron elnök képviselte reform mögött álló kormány – a vélhetően a republikánusok centrista frakciójában helyet foglaló tíz honatya átszavazása révén - hajszál híján ugyan túlélte a szóban forgó megmérettetést, azonban biztos kormánytöbbség hiányában politikai túlélése felettébb bizonytalan. Fontos megjegyezni, hogy a De Gaulle elnöksége óta Franciaországban hatályban lévő - félelnökinek nevezett – hibrid közjogi modellben a köztársasági elnöknek a politikai helyzet stabilizációja érdekében ugyan jogában áll új választásokat kiírva bármikor feloszlatni a törvényhozást, azonban a Macron mögött álló formáció népszerűtlensége okán erre vajmi kevés lehetőséget látnak a releváns elemzői körök.

A reformok szükségszerűsége azonban a fentebb taglalt események ellenére vitathatatlan. Franciaország közadóssága egy emberöltő alatt nominálisan megduplázódott, GDP-arányosan másfélszeresére emelkedett. A Chirac elnöksége során a Maastricht-kritériumrendszerben foglalt (a nemzeti össztermék 60 százalékos szintjében megállapított), nem mellékesen formailag máig hatályos adósságplafon-szintet még tartani képes Franciaország adósságállománya immár meghaladja az ország megtermelte GDP 96 százalékát. Egy ilyen mérvű eladósodási pályán mozgó állam nyilván nem vállalhatja fel az ideális esetben járulékalapon finanszírozandó nyugdíjrendszer költségvetési keresztdotációját. A tüntető deklasszálódó alsó-középosztály legjava nyilván a kékgalléros rétegekből tevődik össze, hiszen e – zömében egykor fiatalon munkába állt – munkás csoportok lennének jogosultak a 60 év körüli nyugdíjazási lehetőség igénybevételére. A korhatár fokozatos emelkedése primer jelleggel őket sújtja, miközben elhelyezkedésük 50 év felett az eredeti szakmájukhoz illeszkedő fokozott fizikai terheléssel járó munkakörökben szinte lehetetlen.

A francia társadalombiztosítás felettébb kritikus volta persze korántsem példátlan napjainkban. Az európai közösséget máig meghatározó Párizs-Berlin-tengely másik társállamában egyes előrejelzések szerint 2040-2050 között időközbeni pénzügyi restrikció nélkül a rendelkezésre álló költségvetési források bő 40 százalékát fogják lekötni az idős generációk nyugdíjcélú, valamint egészségügyi és betegápolási vonatkozású kifizetései. Vitán felül áll: a versenyképes német gazdaság jóval terhelhetőbb a franciánál, de ettől eltekintve az előttünk álló emberöltőben nehezen lesz elmaszkírozható a nyugdíjrendszer évenkénti hiányának gigantikus mértéke, melynek ráadásul - a demográfiai krízis, a képzett rétegek elvándorlását állandósító agyelszívás és a nem kellőképp ellenőrzött bevándorlás okán – még további növekedése is prognosztizálható.

A nyugat-európai bevándorlási hullámok mindegyikének a nyugdíjrendszer szempontjából inkább negatív jellegű trendjét – ellentétben az évszázadokig egyértelműen sikeres amerikai párjával - az alulképzett, motiválatlan, nehezen integrálható iszlám migránsok dominanciájából fakadóan eleve népszerűtlenné tette a többségi társadalmi közegekben az ötvenes évek közepétől végbemenő német gazdasági csoda kezdetétől fogva egészen napjainkig bezárólag az öreg kontinens egészén. Az egykorvolt gyarmattartó államok sora (mindenekelőtt Franciaország, Hollandia, Belgium, Spanyolország, Portugália) leginkább a szociális rendszerüket terhelő folyamatként élik meg a migrációt, míg Németország a közép-európai szakképzett technikusok több évtizedre visszanyúló tömeges érkezése folytán bérszínvonal-oldali versenyelőnyhöz jutott a piaci kihívóihoz képest. Azonban a V4 államok és a Nyugat-Balkán előrehaladott népesedési krízise folytán az egy emberöltő óta teljes jogú tagságot elnyert, valamint az újabb bővítési hullámok során belépő leendő államok - demográfiai tartalékok híján – a továbbiakban nem lesznek képesek plasztikázni a vonatkozó német mutatókat. A nyugdíjcsapda lassan rázárul minden kontinentális országra, melynek kezeléséhez elengedhetetlen a reformok végrehajtása. Természetszerűleg vetődik fel a kérdés: vajon – e tekintetben - merre van a kibontakozás lehetősége?

Az Európában máig domináns felosztó-kiróvó nyugdíjrendszerek mindegyike eredetileg egy - a jelenlegihez képest - gyökeresen eltérő szerkezetű demográfiai és élettani képletre lett kalibrálva. A financiális nehézségek ellenére a nyugati féltekén mindmáig fennmaradó modell ősatyjának a mindmáig vaskancellárként számon tartott Bismarck tekinthető, aki az egyre dominánsabb ipari szakszervezetek agitációs amplitúdójának mérséklése érdekében hajlott bizonyos mérsékelt jóléti engedményekre a szociális partnerek felé. Így a szociális célú törvénykezési gyakorlatnak a korszakban úttörő jellegű felvállalása során lefektette a mai nyugdíjrendszer másfél évszázada változatlan elvi alapjait. A mindezzel hozzávetőlegesen egyidőben Nagy-Britanniában fénykorát élő ún. one nation (azaz össznemzeti, néppárti, protekcionlista irányultságú) konzervativizmus – mindenekelőtt a lord Salisbury és Disraeli nevével fémjelzett időszakban – szintén kialakította a maga nyugdíjrendszerét. A 19. század utolsó harmadában az állami szabályozástól függetlenül kezdtek kiformálódni és elterjedni a munkás-önsegélyező pénztárak önkéntes egyletei is.

A közel egy évszázadik kifejezetten virulens modell lényegében arra épült, hogy a fiatalon munkába álló kékgalléros rétegek ötvenes éveikre elhasználódva visszavonulnak az aktív munkavállalástól, és a korabeli átlagos életkori szinthez mérten ezt követően legfeljebb néhány évet maradtak inaktívak haláluk közelgő bekövetkeztéig. Ez alól az akkortájt privilegizáltnak tekintett katonatiszti, hivatalnoki, vasutas, postás munkavállalói csoportok képeztek kivételt, amely foglalkoztatotti kör tagjai számára ennél kedvezőbb konstrukciójú – egyúttal az özvegyi és árvasági ellátást is biztosító – emelt összegű kegydíj került megállapításra. A rendszert a második világégést követő baby boom nemzedék visszavonulása rendítette meg az ezredfordulótól kezdődően, ugyanis a napjaink Észak-Európájában általánossá váló 80-90 év közötti születéskor várható átlagéletkor realizálódása fenntarthatatlanná tette az addigi járadékszint fenntartását. A napjaink idősebb nyugdíjas generációi számára még alanyi jogon tömegesen igénybe vehető 60 év körüli nyugdíjba vonulási lehetőség okán a rendszerek járulékalapú működtetése érthető módon vált kilátástalanná további állami szerepvállalás nélkül. Ezzel párhuzamosan az időskori betegápolás és az életkor előre haladtával sorozatossá váló műtéti beavatkozások költségszintjének ugrásszerű emelkedése kiegészülve az idősotthonok hálózatának fokozódó működtetési terheivel világszerte finanszírozhatatlanná tették ezen államháztartási részrendszerek mindegyikét.

Mindebből kifolyólag a nyugdíjrendszer (és kapcsolódó részeinek) megmentése elképzelhetetlen az alaphelyzet gyökeres átértékelése nélkül. A modernizáció korábbi szakaszaiban egy kiérdemesült munkavállaló nyugellátása legfeljebb 5-10 évig terhelte a rendszert, míg napjainkban 30 évig, miközben az aktív munkával töltött időszak hossza – a képzettségi szint emelkedésével párhuzamosan általánossá váló kései munkába állás okán - alig változott (legfeljebb 4-5 évet). Könnyű belátni, hogy illúzió azzal áltatni a munkavállalói tömegeket, hogy az állam képes lesz őket negyedszázaddal hosszabb ideig eltartani, mint egykor nagyszüleiket és szüleiket.

Az irányadó nemzetközi gyakorlatok – mindenekelőtt az amerikai több-biztosítós modell – ismerete fényében a megoldás a többpilléres nyugdíjrendszer kialakításában keresendő, melynek egyik oszlopa a lehetőség szerint egyéni számlás, örökölhető állami (továbbra is felosztó-kiróvó jellegű) nyugdíjrendszer lenne. E pillér kifizetései legfeljebb a 30 százalékát lesznek képesek fedezni példának okáért a mai magyar fiatalok nyugdíjas kori megélhetésének. Emellett a részvényalapú előtakarékossági konstrukciók (mint 2. pillér), valamint a munkaadók bérkiegészítő juttatásaiból felhalmozott tőke (mint 3. pillér) felélése biztosíthatja az inaktív korú népesség megszokott színvonalú egzisztenciáját akár 3-4 évtizedre vonatkozóan. Vagyis a vállalati szféra részvétele a probléma kezelése terén nélkülözhetetlen. Ehhez azonban az aktív munkával töltött időszak fokozatosan 70 évre történő emelése elengedhetetlen. A fizikai munkakörökben foglalkoztatott munkavállalók, és az eleve nehezebben elhelyezkedő 50 év feletti korosztályok munkaerőpiaci aktivitásának fenntartása járulékkedvezmények biztosításával, átképzési programok kidolgozásával, a nyugdíj melletti részidős álláshelyek elterjesztésével, valamint a fizikailag kevéssé megterhelő – leginkább a közszférában rendelklezésre álló – munkakörökre vonatkozó pozitív diszkriminációs elhelyezési gyakorlat felvállalásával segítheti elő a mindenkori kormányzat. Az EU-ban mindegyik szóban forgó ösztönző-rendszerre találhatóak bizonyított hatékonyságú példamutató gyakorlatok.

Az elsöprő erejű digitalizációs hatás érvényesülése révén a nyugdíjrendszer finanszírozásába új források is becsatornázhatók. Bill Gates pár évvel ezelőtt közreadta robotadóra vonatkozó javaslatát, melynek megvalósulása esetén járulékot vethetne ki az állam a nagyipari robotikai eszközök működtetésére. Ennek révén az élőmunka kiváltása mesterséges intelligenciával nem járna automatikusan a társadalombiztosítás összeomlásával.

Minden jel arra mutat, hogy az érdekérvényesítés véres eszköztárát önnön történelemkönyveik lapjairól hatásosan elsajátító frank hazafiak nem tesznek egyebet, minthogy a matematikai-fizikai törvényszerűségek ellen próbálnak tüntetéssorozatot szervezni. Persze bárki hiheti, hogy rá nem hat a gravitáció Newton-féle törvénye, de ettől még éppúgy mélybe zuhan, mint bárki más, ha lakása teraszán állva ittasan átlép az erkélykorláton. A franciához hasonlóan a magyar kormányzat is záros időn belül rá fog kényszerülni a jelenlegi nyugdíjrendszere átalakításához. Az elmúlt évtizedben mindössze a rendfenntartó erők szolgálati nyugdíjkedvezményeinek szűkítésére, és az általános korhatár 62-ről 65-re való emelésére futotta a hazai kormányzat erejéből, ami önmagában szükséges, de nem elégséges előfeltétele a jelenlegi kifizetési szint fenntartásának.

A vonatkozó prognózisok ismeretében kijelenthető: a jelenlegi szisztéma fenntartása esetén a magyar nyugdíjrendszer hiánya a 2030 és 2040 közötti évtized minden egyes esztendejében hozzávetőlegesen 1200 milliárd forintnyi közforrást fog felemészteni. Mindez egy olyan időszakban érvényesül majd, mikor az EU-s finanszírozási ciklus 2027 utáni lezárultával az újonnan belépő nyugat-balkáni országcsoport - esetleg Ukrajnával kiegészülő - sora számára fogják átcsatornázni Brüsszelből az eddig leginkább a V4-et preferáló közösségi fejlesztési forrásokat. E kiesés nemzetgazdaságunk számára évente 2000 milliárdos veszteséget fog eredményezni. Ezen folyó fizetési mérlegben megjelenő egyenlegromlás következménye az állami költségvetés bevételi főösszegében évente 800 milliárdra prognosztizálható az uniós finanszírozási hátterű beruházások elmaradása okán kieső adóbevételek miatt. (Háttérként fontos megjegyeznünk, hogy egyes kimutatások szerint Románia már idén beérte egy főre vetített GDP terén hazánkat, így a forrásszűkös időszak napjainkban vitathatatlanul kezdetét vette).

A vezető amerikai egyetemeken oktató Kornai János professzor már a rendszerváltozás során széles körben értekezett a koraszülött jóléti állam átkáról hazánk, illetve a posztszocialista térség egésze vonatkozásában. Nos, néhány éven belül ki fog derülni a magyar társadalom számára, hogy a világszerte ismert közgazdász professzor bő három évtizede kristálytiszta logikával ismerte fel hazánk valós helyzetét. A kérdés sokkal inkább akként fogalmazható meg (bárki is lesz kormányzati pozícióban akkortájt): vajon nem lesz-e akkoriban már túlontúl késő az őszinte színvalláshoz? Ugyanis a pokol nem minden esetben a delíriumos állapot közepett szokott elszabadulni; gyakorta sokkal veszedelmesebb állapotok alakulnak ki a váratlanul érkező kijózanodási kényszer pillanatában. Az igazságot nyers őszinteséggel láttató tükör üvege bármikor pillanatok alatt átalakulhat a nyaktiló éles pengéjévé.

Véleményvezér

Elismeréseket kap Joe Biden amerikai elnök

Elismeréseket kap Joe Biden amerikai elnök 

Joe Biden lemondott a következő négy évről, de megnyerte a következő hat hónapot!
Már csak az aluliskolázottaknál dübörög a Fidesz

Már csak az aluliskolázottaknál dübörög a Fidesz 

Már gyurcsányozni sem érdemes.
Hatalmas metrót épít a mindössze 300 ezer lakosú Kolozsvár

Hatalmas metrót épít a mindössze 300 ezer lakosú Kolozsvár 

Világváros lesz Kolozsvárból.
A Facebookon Orbán Viktoron mulatnak

A Facebookon Orbán Viktoron mulatnak 

Nem is volt, de azért megszüntetnék.
Példátlan helyzet, közadakozást kezdeményezett a Bethesda Gyermekkórház, hogy egy műtőjét működtetni tudja

Példátlan helyzet, közadakozást kezdeményezett a Bethesda Gyermekkórház, hogy egy műtőjét működtetni tudja 

Miközben az elit gátlástalanul urizál, már az alapszolgáltatások sem működnek.
Lázár Jánosnak nem megy a Fanta-matek

Lázár Jánosnak nem megy a Fanta-matek 

A Fanta-botrány és a műbalhé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo