2022 márciusában az OECD egy részletes kommentárt hozott nyilvánosságra a jogbizonytalanság eloszlatása céljából, majd 2023 februárjában hasonló célból kiadta az első adminisztratív iránymutatását. Most pedig egy második Iránymutatás is napvilágot látott további dokumentumokkal, egy nagyobb csomag részeként. A kommentár terjedelme 228 oldal, az első Iránymutatás terjedelme 111 oldal, a mostani másodiké 91 oldal.
Nyilvánvaló, hogy az eredeti joganyag ilyen terjedelmű magyarázata (ráadásul egyelőre nem egységes szerkezetben) ugyan próbálja segíteni a jogalkalmazást, de az amúgy már a szabályok szintjén is nagyon bonyolult rendszert még bonyolultabbá teszi, ráadásul egységes szerkezet nélküli több külön dokumentumot kell összeolvasni és együttesen értelmezni.
A második Iránymutatás több technikai kérdést próbál tisztázni, például, hogy milyen pénznemben és milyen deviza-árfolyamon kell az adókötelezettséget meghatározni? Hogyan kell a valós gazdasági tevékenységek kedvezményét meghatározni bizonyos speciális esetekben? Hogyan kell kezelni különböző adókedvezményeket? Milyen szabályoknak kell a belföldi kiegészítő adónak megfelelnie?
Globális minimumadó helyett belföldi minimumadó?
A fentiek túl az Iránymutatás két érdekes mentességet (safe harbour szabályokat) is tartalmaz. Az első safe harbour szabály alapvetően arra szolgál, hogy az aluladóztatott csoportcégek országában kivetett helyi feltöltési adó bizonyos feltételek teljesülése esetén mentesítse a vállalatcsoportot az alól, hogy adókötelezettségét ezen aluladóztatott csoportcégek vonatkozásában az anyavállalat, illetve egyéb csoportcégek országainak szabályai alapján is kiszámítsa. Ily módon tehát a belföldi kiegészítő adó a feltöltési adókötelezettség végleges összegének fog minősülni, annak összegét más országok adóhatóságai elvileg nem fogják tudni vitatni.